Ha azt hitte, hogy börtönbevonulásával véget ért Lagzi Lajcsi kálváriája, akkor tévedett.
Galambos Lajos ügyvédje ismét megszólalt, és elárulta, mikor döntenek a trombitás sorsáról.
Mint ismert, Galambos Lajost 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték gáz- és áramlopási ügyben. A zenésznek nagyon nehezére esett bevonulni a sittre, ugyanis már február óta börtönben kellene ülnie, azonban a bevonulás napjának időpontján közölte, hogy halasztást kért a súlyos betegsége miatt.
Végül a bíróság elutasította ezt a kérelmet, április 26-án pedig Galambos Lajcsi végre betalált a börtönbe.

A héten aztán újabb hírek érkeztek a nagybeteg zenészről: börtönkórházba került. A hírek szerint Lajcsi a börtönben töltött egy hete alatt alig evett valamit, így nagyon legyengült a szervezete. Ezért, valamint az alapbetegsége miatt szállították át a börtönkórházba, ahol további vizsgálatokat végeztek el rajta.
Galambos Lajcsit aztán a napokban visszaszállították a baracskai börtönbe, ám nem a cellájába, hanem a gyengélkedőre került. Ügyvédje korábban úgy nyilatkozott, hogy már az BV orvosai is látják, hogy nagy a baj Lajcsi egészségi állapotával. "Ők maguk is elismerték, hogy több, súlyos, életmentőnek is nevezhető műtét vár rá kint" - mondta dr. Csontos Zsolt.
Az ügyvéd most a Ripostnak azt mondta, hogy elvégezték a szükséges vizsgálatokat az orvosok, aminek pénteken el is készült az összegzése. A lezárt borítékot azonban még sem Lajcsi, sem pedig a jogi képviselője nem kapta meg. "Nagyon sok múlik azon, mi van leírva abban a dokumentumban. Pontosabban javítok, minden azon múlik" - mondta az ügyvéd, hozzátéve, hogy hétvégén nem dolgoznak, így hétfőn derül ki, hogy mi lesz Galambos Lajos sorsa.
Kapcsolódó cikkek
- Páros lábbal álltak bele a kommentelők G.w.M-be, nem kímélték a botrányhős rappert Sokak szerint több időt kellene a családjával töltenie, főleg most, hogy megszületett a kislánya.
- Összetört a család: Váratlanul elhunyt a szépségkirálynő A hírek szerint önkezével vetett véget életének.
- Felháborító: nézze, mit tettek Tóth Gabival! Az énekesnő figyelmeztette követőit, hogy ne dőljenek be.
- Drámai vallomás: borzasztó éveken van túl a magyar műsorvezető Elárulta, hogy több szempontból is újra kellett kezdenie az életét, de úgy érzi, mára sikerült talpra állnia.