Hirdetés

Megtörte a csendet Galambos István: "nincs szökésben a testvérem"

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Mint arról a nap folyamán már beszámoltunk, hiába árták szerda délelőtt Galambos Lajost a kecskeméti börtön előtt az újságírók és a fotósok, a trombitás nem jelent meg. Pedig sajtóhírek szerint február 15-én, azaz ma kellett volna bevonulnia a börtönbe, hogy megkezdje 3 év 6 hónapos büntetésének letöltését.

Egész nap a fél ország csak találgatott, hogy mi lehet a mulatós zenésszel, majd megszólalt ő is. Úgy fogalmazott, hogy betartja a rá vonatkozó jogszabályokat, valamint a bírósági határozatoknak is eleget tesz. Majd hozzátette, senki nem erősítette meg a bevonulásának időpontját, valamint a helyszínét is. Végül kiemelte azt is, hogy "besokallt".

Nem kellett sokat várni, ugyanis Galambos Lajos testvérének, Istvánnak hála újabb információk érkeztek a zenészről. A trombitás testvére a Borsnak úgy fogalmazott, biztos abban, hogy esze ágában sincs elbújni az igazságszolgáltatás elől.

Annyit biztosan állíthatok, hogy nincs szökésben, és megvan az oka annak, ha végül nem kellett bemennie a börtönbe

- tette hozzá István, aki egyébként csak nagyon ritkán beszélt testvérével a büntetőügyről, a börtönről pedig soha nem esett szó kettejük között. Mint a lapnak elárulta, Lajos letartóztatása nagyon megviselte, így inkább kerülik a témát.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés