Az énekesnő a kislányáról posztolt egy fotót a közösségi oldalára.
Bombaként robbant a hír a hetekben, hogy válik Tóth Gabi és Krausz Gábor. A szomorú hírt a sztárséf jelentette be először a közösségi médiában, majd Gabi is megerősítette egy bejegyzésben, hogy véget ért a hatéves kapcsolat. Bár a sztárpár az okokat nem árulta el, hamar kiderült, hogy a Fricska Táncegyüttes fiatal táncosa, Papp Máté Bence miatt mehetett tönkre a kapcsolatuk, akivel az énekesnő egy ideje együtt dolgozik. Azóta már nem is tagadják kapcsolatukat, egy fesztiválon is együtt jelentek meg, majd Horvátországban is együtt nyaraltak.
A naphire.hu arról is beszámolt, hogy Tóth Gabi a színpadon üzent a kritizálóinak szombat este. Az énekesnőnek ez volt az első fellépése a szakítása óta, ráadásul éppen az új párjával lépett színpadra. Miután elkezdték a koncertet az énekesnő rögtön egy üzenet fogalmazott meg a közönség felé. "Sok támadást kapok, amiért merek önmagam lenni, merek szabadon szeretni és felvállalni magam - mondta Tóth Gabi, majd az Ez vagyok én című számát kezdte énekelni. Állítólag az egyórás koncertet követően Gabi és Máté egy autóval távoztak a helyszínről, külön sofőr vitte el őket, amíg a Fricska többi tagja egy másik fuvarra várakozott.
Tóth Gabi most egy újabb bejegyzést tett közzé az Instagram-oldalán. A fotón kislánya, Hannaróza látható.
"Mindenem” - írta a posztban az énekesnő, szúrta ki a Blikk.
Kapcsolódó cikkek
- Borzalmas autóbalesetet szenvedett Gálvölgyi János Még az autójából is kirepült a Kossuth-díjas színész.
- Gáspár Győző megadta a módját, így szurkolt a Fradinak - fotó Nem akármilyen szerelést választott.
- Nem jutott szóhoz Majoros Hajnalka: ezzel fogadta őt Majka Hatalmas volt az öröm.
- Mindenki ugrásra készen figyeli, mi történik Kulcsár Edina és G.w.M körül Nagyon-nagyon furcsa, amit péntek reggel láthattak a rajongók.