Pihenésre van szüksége az énekesnőnek, aki számára megpróbáltatásokkal teli volt az elmúlt egy hét.
Tóth Gabi váratlanul, minden előjel nélkül elhagyta az országot és elment nyaralni. Az énekesnőt nemrég Rovinjban fotózták le, ráadásul nem is egyedül, ugyanis az új párja is vele volt - írja a Blikk.

Egy korábbi bejelentés szerint Tóth Gabi augusztus 20-án nagy feladatot kapott, ugyanis a tervek szerint a Várkert Bazárban ő fogja megszegni az ország kenyerét. Azonban a Blikk nemrég kiszúrta, hogy az énekesnő neve váratlanul eltűnt a programból. Hozzátették, hogy egy nappal korábban, augusztus 19-én is lenne egy fellépése, méghozzá a Fricska Táncegyüttessel Hevesen, de a nyaralás miatt kérdéses, hogy végül színpadra állnak vagy sem.
Mindenesetre a Rovinjban készült képek hamar bejárták az interneten, a Reddit egyik bulvárcsoportjában például az is kiderült, hogy a szerelme családja is velük tartott Horvátországba és láthatóan jól érzik magukat egymás társaságában a tengerparton.
Kapcsolódó cikkek
- Undorító, ahogy G.w.M beszél Kulcsár Edinával, kiakadtak a rajongók Lehet, hogy a rapper csak viccel, ennek ellenére, mint a realityjükből is kiderül, sokszor igen bántó dolgok hagyják el a száját.
- Átverte a Viszkist Berki Krisztián - sosem hallott sztori látott napvilágot Ambrus Attila, amikor rájött a turpisságra, haragudott a celebre, de most már úgy látja, éppen Krisztián rámenőssége vált hasznukra.
- Máris pletykálnak az emberek: új nővel vigasztalódik Jákob Zoli? Úgy tűnik, nem kell sok, és máris meglódul az emberek fantáziája, miközben a Nagy Ő és választottja szakítottak.
- Kitálalt a bíró: ez történt a ringben Istenes Bence és Rácz Jenő között A ringbíró elmondta, mit hallott abból a párbeszédből, ami Istenes és Rácz között zajlott a ringben.