Milák Kristóf visszatért a Duna Arénába és elkezdte az olimpiai felkészült. A sportoló állítólag már nemcsak erőnléti, hanem medencés edzéseket is végez, és a több hónapos szünet ellenére máris nagyon jól úszik.
Az Index több, egymástól független forrásból is úgy értesült, hogy Milák Kristóf már a medencében is elkezdte a felkészült az olimpiára. A lap úgy tudja, a több hónapos szünet ellenére Milák a kivételes adottságainak megfelelően máris jól úszik.
A bennfentesek névtelenséget kérve nyilatkoztak arról, hogy többször is látták Milákot edzeni. Egy szakember néhány hete arról számolt be, hogy Kristóf az egyik uszodát akkor még a hátsó bejáraton át közelítette meg, a kapucniját pedig mélyen a szeméba húzta, hogy elkerülje a nyilvánosságot. Az úszószakma egyik másik veteránja pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Milák nem kereste fel Resch Mária pszichológust, aki sokat tett azért, hogy a tokiói olimpián mentális problémáitól megszabadulva versenyezhessen, de Faludi Viktória krízisterapeuta szakpszichológust sem, akit a Magyar Olimpiai Bizottságnál ajánlottak a figyelmébe mint a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áron szakmai stábjának tagját.
Arról pedig már egy másik neve elhallgatását kérő nyilatkozott, hogy meglepődtek, amikor hétfő reggel megjelent a Duna Arénában Milák. "Meglepődtünk, amikor hétfő reggel megjelent a Duna Arénában, még jobban akkor, amikor megláttuk, hogy milyen szépen és összeszedetten úszik. Ebből arra következtetünk, hogy rákészült arra a napra, ha minden igaz, jövő keddre vagy szerdára, amikor hosszú idő után újra találkozik Virth Balázzsal, az edzőjével, aki jelenleg Dohában tartózkodik, a világbajnokságon. Ez a srác nagyon komolyan gondolhatja, hogy öt hónap alatt is olyan formába tud lendülni, amellyel az olimpián majd ismét leiskolázhatja az ellenfeleit" - fogalmazott.
- ezt pedig már egy olyan régi motoros hangoztatta, aki Széchy Tamás oldalán tanulta ki az edzői mesterséget, írja az Index.
Ahogy arról korábban a naphire.hu is beszámolt, Milák Kristóf, olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónk június közepén jelentette be, hogy nem indul a fukuokai világbajnokságon. Ezután Kristófot több számban is nevezték a budapesti Világkupán, de a szereplést váratlanul lemondta. Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke akkor azt nyilatkozta, Milák Kristóf tartozik Magyarországnak, és önmagát is meg kell tisztelnie azzal, hogy komolyan edzésbe áll, s elvégzi azt a munkát, amivel jövőre Párizsban megvédheti olimpiai bajnoki címét. Erre reagált Hosszú Katinka is, aki viszont "felháborítónak és primitívnek" nevezte Wladár kijelentését. Arról is írtunk, hogy Gergely István, a Budapest Honvéd ügyvezető elnöke január elején elmondta, hogy Milák Kristóf szárazföldön már megkezdte az edzéseket. Február elején pedig arról röppentek fel hírek, hogy Milák már a vízben is megkezdte az edzéseket.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Kitört a háború: a Manchester City szerint a Premier League félrevezette a többi klubot kettejük jogvitájával kapcsolatban A Manchester City szerint a Premier League „félrevezető” körlevélben ismertette a többi élvonalbeli klubbal a City és a liga közötti jogvitával kapcsolatos választottbírósági döntést.
- Megszólalt az orvos Michael Schumacher állapotáról Egy híres idegsebész beszélt a F1 legenda állapotáról, miután a hírek szerint nemrég részt vett a lánya esküvőjén.
- Iszonyatosan kiakadtak a szurkolók Mbappéra, már nem is tartják valódi csapatkapitánynak Kritizálják Kylian Mbappét, a francia labdarúgó-válogatott csapatkapitányát, aki kihagyja az együttes soron következő két Nemzetek Ligája-mérkőzését Izrael és Belgium ellen, miközben a Real Madridnál bevethető volt.
- Szörnyű tragédia érte a sportvilágot: tragikusan fiatalon elhunyt a junior világbajnok Máj és más belső szervek károsodása következtében 26 évesen elhunyt a kenyai Kipyegon Bett, a 800 méteres síkfutás világbajnoki bronzérmese, junior világbajnoka.