Nem tetszett a háromszoros olimpiai bajnoknak, ahogy az úszóelnök a fiatal sportolóról beszélt.
Ahogy arról korábban a naphire.hu is beszámolt, Milák Kristóf, olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónk június közepén jelentette be, hogy nem indul a fukuokai világbajnokságon. Akkor azt mondta, sem fizikálisan, sem mentálisan nincs olyan állapotban, hogy ott legyen a világ legjobbjai között.

Később arról beszélt, hogy szüksége volt a feltöltődésre és úgy érzi, karrierje során három, négy vagy öt olimpiai bajnoki cím van összességében a fejében. Szeptemberben aztán Milák bejelentette visszatérését és azt mondta, a budapesti világkupán már ott lesz. Az úszó azonban meggondolta magát és váratlanul bejelentette, hogy mégsem indul az idei budapesti Világkupán.
A múlt héten edzője, Virth Balázs elárulta, tanítványa nagyjából fél éve nem végzett az élsporthoz szükséges munkát és a "24. órában van", ha komolyan gondolja az olimpiai felkészülést. Hétfőn pedig Wladár Sándor, Magyar Úszó Szövetség elnöke nyilatkozta azt, hogy Milák Kristóf tartozik Magyarországnak, és önmagát is meg kell tisztelnie azzal, hogy komolyan edzésbe áll, s elvégzi azt a munkát, amivel jövőre Párizsban megvédheti olimpiai bajnoki címét.
Hosszú Katinka pedig annyira kiakadt Wladár Sándor vasárnapi kijelentésén, hogy a háromszoros olimpiai bajnok az Instagram-oldalán üzent az úszóelnöknek.

Katinka az Instagram történetei között egy fotót osztott meg Kristófról, ami mellé azt írta, hogy szerinte Milák Kristóf nem tartozik semmivel az országnak, sőt a sportvezetés hálás lehet az eddig elért eredményeiért. Majd hozzátette,
Felháborító és primitív a kijelentés, hogy egy olimpiai bajnok, világcsúcstartó még tartozna az országának...
Kapcsolódó cikkek
- Az utolsó percben fordított a Fradi Szerbiában A Ferencváros az utolsó pillanatban gólt szerezve 2-1-re győzött csütörtökön a szerb Cukaricki vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga ötödik fordulójában, így továbbra is a továbbjutást jelentő második helyen áll a csoportjában.
- Sokkolta rajongóit a F1-es sztárpilóta, meztelen fenekéről készített falinaptárt Falinaptárt készített a meztelen fenekéről Valtteri Bottas, a Forma-1-es Alfa Romeo finn versenyzője.
- Gyászol a sportvilág: meghalt kétszeres olimpiai bajnok Nyolcvannégy éves korában elhunyt Sante Gaiardoni kétszeres olimpiai bajnok kerékpáros.
- Nagy bajban C. Ronaldo: egymilliárd dolláros per előtt áll kriptohirdetések miatt Csoportos keresetet adtak be Cristiano Ronaldo ellen a Binance, a világ legnagyobb kriptovaluta tőzsdéjének reklámozása miatt.