Az asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet szerzett a WS9-es kategóriában a párizsi paralimpia szombati versenynapján.
Az előző játékokon bronzérmes, majd egy évre rá világbajnok Szvitacs pénteken brazil versenyzőt búcsúztatva jutott elődöntőbe, ahol a lengyel Karolina Pek várt rá. A magyar parasportoló az első szettben ugyan volt kétpontos előnyben is, de végül a rivális jobbnak bizonyult, ráadásul Pek a második játszmát végig vezetve nyerte meg - írja az MTI.
A harmadik felvonásban is a lengyel irányított, aki így magabiztosan jutott be az esti fináléba.
A 34 éves Szvitacs Alexa 2018-ban toxikus sokk szindrómát kapott, emiatt amputálni kellett a bal alkarját és lábujjait, de azóta is szerepel az épek között is, az Extraliga-bronzérmes Győri AC játékosa.
Szvitacs öt arany- és négy ezüstérem mellett a magyar küldöttség negyedik bronzát szerezte a francia fővárosban.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Gyászol a sportvilág, elhunyt a magyar olimpiai bajnok Hetvenkilenc éves korában elhunyt Juhász István, a Ferencváros olimpiai bajnok, VVK-győztes futballistája.
- Marco Rossi rendkívüli nyilatkozatot tett A szövetségi kapitány szerint jó döntés volt Sallaitól, hogy Galatasarayba igazolt.
- Irgalmatlan botrány a focimeccsen: tizenegyest fúj a bíró, ezért leütötte az ellenfél játékosa Hatalmas botrány tört ki, miután az Indonéz Nemzeti Sporthét keretein belül megrendezett futballmeccsen a Közép-Celebesz és az Aceh meccsének 96. percében a játékvezető befújt egy tizenegyest az Aceh csapatának.
- Döbbenetes videó került elő Szoboszlairól, mit művel a magyar középpályás? Kikezdték a szurkolók Szoboszlai Dominikot, mutatjuk, miért.