Leleplező könyvet írt Diddyről a néhai párja? Először szólaltak meg a rapper letartóztatása óta a gyerekeik
Bestseller lett egy nemrég megjelent könyv az Amazonon, amiről azt állítják, hogy a néhai Kim Porter írta méghozzá a Sean "Diddy" Combsszal való bántalmazó kapcsolatáról. Az egykori modell gyermekei kedden egy közleményben reagáltak a hírekre, és kijelentették, hogy az anyjuk nem írt kéziratot a halála előtt.
"Kim elveszett szavai: Egy utazás az igazságért, a másik oldalról..." című könyvet szeptember elején jelentették meg önállóan az Amazonon, több mint egy héttel Combs New York-i letartóztatása és az ellene szóló vádirat nyilvánosságra hozatala előtt. Állítólag Porter naplója és feljegyzései alapján készült a kötet - írja az AP News.
Porter gyermekei, Quincy, Christian, Jessie és D'Lila kedden késő este az Instagramon közzétett közös nyilatkozatukban teljes kitalációnak ítélték a könyvet.
"Az állítások, miszerint anyukánk könyvet írt, egyszerűen nem igazak. Nem írt, és bárki, aki azt állítja, hogy van egy kézirata, félrevezeti magát" - állt a közleményben. "Bármely úgynevezett 'barát', aki anyánk vagy a családja nevében beszél, nem barát, és nem is az ő érdekeit tartja szem előtt" - jelentették ki a gyerekek.
Christian, Jessie és D'Lila Porter és Combs gyermekei, Quincy pedig Porter fia egy korábbi kapcsolatából, de őt is nagyrészt Combs nevelte fel. Nyilatkozatuk az első, amit Combs letartóztatása óta tettek, és nem foglalkoznak közvetlenül az apjuk ellen folyó büntetőeljárással.
Valószínűleg a könyv állítólagos részletei miatt - amelyekben Combs állítólag erőszakot követett el Porter ellen- a gyerekek azt mondták, hogy a szüleik kapcsolatáról keringő "bántó és hamis pletykák" mennyisége kényszerítette őket arra, hogy megszólaljanak.
Porter 2018 novemberében, 47 évesen tüdőgyulladásban halt meg. A boncolási jegyzőkönyvben az áll, hogy természetes halált halt. Halálakor Combs azt mondta, hogy ő és az egykori modell és színésznő "több volt, mint legjobb barátok" és "több, mint lelki társak".
A könyv azt állítja, hogy bűntény okozhatta Porter halálát. Gyermekei azt mondták, hogy "mélységesen elszomorítja őket, hogy a világ látványosságot csinált életünk legtragikusabb eseményéből", megjegyezve, hogy anyjuk halálának oka már évek óta ismert, és hogy nem történt bűncselekmény.
A rövid könyv előzetese tele van elgépelésekkel és hibákkal, és részletezi a fizikai bántalmazást, a szexuális kényszerítést és más erőszakos cselekményeket, amelyeket Combs állítólag elkövetett. A 22 dolláros mű az Amazonon feltűnés nélkül jelent meg, de a Combs letartóztatásának híre és a vádirat sokkoló részletei után rengetegen felfedezték. Az Amazon bestsellerlistáján az első helyig jutott, de azóta visszaesett a rangsorban.
A könyv szerzőjeként Jamal T. Millwood szerepel, aki állítólag Kimberly A. Porter "nevében” írta" a memoárt. Millwood az a név, amelyről az összeesküvés-elméletek hívei úgy vélik, hogy a néhai rapper Tupac Shakur álneve lehet, amit azóta használ, hogy állítólag "megrendezték" az ellene elkövetett 1996-os lövöldözést.
A Rolling Stone hétfőn jelentette be, hogy Chris Todd, akinek valódi neve Todd Christopher Guzze, az álnév mögött álló szerző. Todd a Rolling Stone-nak elmondta, hogy nem tudja ellenőrizni a könyv hitelességét, és hogy két "zeneipari forrástól" kapott egy pendrive-ot, amely a könyvet tartalmazta. Kitart amellett, hogy "hisz benne, hogy igazak a leírtak".
Diddy ügyének előzményei
Hivatkozás másolásaNemrég újabb bizonyíték került elő az ügyben: CNN által megszerzett, a több kameraszögből összeállított, 2016. március 5-én készült felvételen a rapper, producer és üzleti mogul látható egy incidens során, amely Ventura panasza szerint a Los Angeles-i Century Cityben található, mára bezárt InterContinental Hotelben történt.
Megírtuk azt is, hogy Adria English, egy volt felnőttfilmes színésznő, aki azt állítja, hogy 2004 és 2009 között Sean "Diddy" Combsnak dolgozott, pár hete benyújtott egy keresetet a bíróságra, amelyben szexkereskedelemmel és szexuális zaklatással vádolja a bajba jutott zenei mogult. A múlt héten pedig robbant a hír, miszerint a rappert letartóztatták New Yorkban, miután egy szövetségi esküdtszék vádat emelt ellene. Ezután pedig az a hír érkezett, hogy a Luminate iparági adat- és elemző cég szerint a rapper mogul zenéinek hallgatottsága átlagosan 18,3%-kal nőttek a letartóztatását követő héten az előző héthez képest a különböző streaming platformokon.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Nagy lehet a baj, ismét egy kórházból jelentkezett be Vajna Timi Andy Vajna özvegye hosszú évek óta küzd azért, hogy végre édesanya lehessen.
- Maggie Smith-t gyászolják a Harry Potter-rajongók: a legendás filmek rengeteg szereplője nincs már köztünk A Harry Potter-filmek ikonikus szereplői örökre beírták magukat a filmtörténelembe, és mindannyiunk szívébe. Sajnos azonban az évek során több színésztől is el kellett búcsúznunk, akik életre keltették a Harry Potter-univerzum karaktereit. A rajongók most Maggie Smith-től búcsúznak, aki Minerva McGalagony professzorként vált legendává. Halála szomorú apropóján megemlékezünk azokról a színészekről, akik a Harry Potter-filmek elkészülte óta elhunytak.
- Megható sorokkal búcsúzott Maggie Smith-től a Harry Potter-filmek sztárja Daniel Radcliffe, a Harry Potter-filmsorozat által hírnevet szerzett brit színész megható sorokkal búcsúzott el a pénteken elhunyt Maggie Smith-től, aki a filmsorozatban Minerva McGalagony professzort alakította.
- Undorító részletek kerültek napvilágra Sean "Diddy" Combs bűnügyéről Sean "Diddy" Combs tanúskodni akar a szexkereskedelem és zsarolás vádjával indított büntetőperében, az ügyvédje közlése szerint.