Az ATV műsorvezetője, aki a műsor emblematikus alakja volt, eleinte kritikus volt a műsor újraélesztésével kapcsolatban.

Visszatértek a Szerencsekerék stúdiójába a műsor korábbi nagy sztárjai. Az egykori legendák közül Pataky Györgyi és Gajdos Tamás volt a pénteki Mokka vendége. Györgyi úgy fogalmazott, az egész olyan volt, mint egy osztálytalálkozó, és mint mondta, úgy látja, nem változtak sokat az eltelt évtizedek alatt - írja a Tények.hu.
Gajdos Tamás - aki nemrég világbajnoki címet szerzett - őszintén elmondta, kritikus volt a műsor újraélesztésével kapcsolatban. Pár évvel ezelőtt volt már egy sikertelen próbálkozás erre, ezért az első adásokat látva szkeptikusan fogadata TV2 kísérletét is.
"Tibi személye is, de a játék teljes felforgatása is számomra botrány jellegű volt"
– vallotta be az ATV műsorvezetője, de mint mondta, testközelből már teljesen más véleményt alkotott. Belülről olyan már-már zseniálisnak nevezhető újításokra lett figyelmes, amik érdekesebbé teszik a műsort, és megtöltik a jóval hosszabb játékidőt.
Harminc évvel ezelőtt nagyon meg volt még kötve a kezük, rendkívül szigorú szabályokat kellett követniük, és a külföldi jogtulaj sokszor még azt is megszabta, mennyit beszélhetnek, ezért is volt az egykori műsorvezető számára furcsa a mostani rendszer lazasága.
Kapcsolódó cikkek
- Mit művelt a Viszkis? Tiltólistára került Ambrus Attila ebben a magyar városban Nem kapta meg az árusításhoz szükséges engedélyt.
- Meglepő lépésre szánta el magát III. Károly, ez mindent megváltoztat Elkötelezett III. Károly király, kész mindent megtenni, hogy helyreálljon a családi béke.
- Rendkívüli hír érkezett: 27 év után letartóztatták Tupac gyilkosát A fiatal rappert még 1996-ban gyilkolták meg.
- Már jön is a második közös baba? Meglepő dolgot mondott G.w.M A rapper elkötelezett a családja iránt.