Kétszer is megküzdött a rákkal, hamarosan újra kontrollra kell mennie, de nagyon bizakodó.
Korábban a Naphire.hu-n is beszámoltunk róla, hogy a Kossuth-díjas énekesnő másodszor is legyőzte a rákot. Betegsége tavaly nyáron újult ki, kórházba került, ahol megműtötték. Szerencsére a mostani, negyedéves ellenőrzések nagyon pozitív hírekről árulkodnak, az énekesnő pedig nagyon pozitívan áll a világhoz.
"Prímán vagyok! Tulajdonképpen annyi változás van, hogy az utóbbi két vizsgálat során nyoma sem volt a daganatnak. Szeptember elején lesz újabb kontroll, ugyanis háromhavonta kell járnom vizsgálatokra. Hiszem, hogy már nem lesz semmi probléma"
– mesélte Bangó Margit a Borsnak. Bár a 72 éves előadó gőzerővel dolgozott az elmúlt hónapokban is, azért augusztusban adott magának egy kis pihenőidőt. Strandra nem szívesen megy, inkább otthon töltötte az időt a családjával.
Bangó Margit kiemelte, hogy szerinte a felépülésében nagyon nagy szerepe volt a hitének, akaraterejének, na meg persze a családjának. Az énekesnő az interjú során dédunokájával is büszkélkedett, Tinácska ugyanis mesterképzésre készül az egyetemen, ahová maximumpontszámmal vették fel.
Kapcsolódó cikkek
- Tóth Gabi nagyon sokat veszített Pápai Joci lett a műsor egyik nagy nyertese Szabó Fruzsinával, Tóth Gabi és a többi mester sokat veszített.
- Szabó Zsófi a testével keresi a pénzt, ami “iszonyatosan nagy dolog” Őszintén nyilatkozott a fogyásáról Szabó Zsófi.
- 50 millióért árulják Zámbó Jimmy vízparti házát A 75 négyzetméteres ingatlan az Angyali-szigeten van.
- Sváby András csodálatos üzenetet küldött elhunyt édesanyjának Most lenne 82 éves a népszerű tévés édesanyja.