A színésznő elárulta: még nem tudja felfogni pontosan, hogy lesz a pillanat, amikor össze kell majd csomagolnia.
Mint azt a naphire.hu is megírta, Udvaros Dorottya 22 év után távozik a Nemzeti Színháztól. „Már nem vagyok tagja a Nemzeti Színháznak. Vidnyánszky Attila valóban nem hosszabbította meg a szerződésem” – mondta korábban a színésznő, aki azt is elárulta: mivel nyugdíjas, Vidnyánszky minden különösebb magyarázat nélkül megszüntetheti a szerződését. Elmondása szerint az igazgató úr úgy ítélte meg, hogy nem teljesítette a kötelező előadásszámot. Ugyanakkor hozzátette: nem a színészen múlik, hogy hányszor játszik, de a Nemzeti sajátos műsorpolitikája miatt nehéz is lenne kellő számú előadást játszani, megesik, hogy két előadás között négy hónap telik el.
"A legfőbb érv az volt, hogy a Nemzeti nehéz anyagi helyzetben van. A kormány elvont 380 millió forintot a színháztól, és idén már nem sikerült befoltozni a költségvetésen ütött lyukakat" - mondta Udvaros, hozzátéve, hogy elfogadja, hogy anyagi problémák vannak. Azt viszont nem érti, hogy ha valóban ilyen rossz a helyzet, akkor miért kell újabb és újabb külföldi rendezőt leszerződtetni hatalmas összegekért. Udvaros Dorottya távozása azonban hatalmas botrányt robbantott ki, ugyanis mást állított a színház és másképp számolt be a történtekről maga színésznő is.
Most azonban Udvaros egy interjúban arról beszélt, hogy lelkileg mennyire rázta meg, hogy több mint 2 évtized után távoznia kell a színháztól - szúrta ki a Blikk.
- mondta a Femcafe videójában. A színésznő hozzátette: annak ellenére, hogy nagyon sok időt töltött el a színházban, mégis harag nélkül távozik most. "Nincs bennem harag vagy kétségbeesés. Azt gondolom, hogy 22 év nagyon hosszú idő, de egyszer minden véget ér. Lehet, hogy az az ajtó, ami most becsukódott, ahelyett kinyílik majd egy másik ajtó. Erre próbálok fókuszálni.”
A színésznő azt is elárulta, hogy rengeteg olyan kollégája van, akivel sokat játszott együtt, ők mind szívmelengető üzenet küldtek a történtek kapcsán neki. A művésznőt arról is kérdezték, hogy mik a tervei a jövőre nézve, azonban őszintén bevallotta, hogy erre jelenleg még nem áll készen lelkileg. "Ez még nagyon közeli ez az esemény. Még nincs kész a lelkem arra, hogy most azon gondolkodjak, hogy ennek vége van, hová menjünk tovább. Ennek a megélése, hogy az, ami volt az volt, az még szerintem eltart egy darabig" - fogalmazott.
A naphire.hu arról is beszámolt, hogy robbanhat a Nemzeti társulata, ugyanis nem csak Udvaros Dorottya távozik, hanem a tavaly novemberben súlyos balesetet szenvedett Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia sem tér már vissza. Továbbá felmondott Barta Ágnes és férje, Mészáros Martin, illetve Szép Domán és Szabó Sebestyén László. Farkas Dénes már korábban elhagyta a színházat. Úgy tudni, a távozók helyére nem tervez új embereket alkalmazni a színház.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Pásztor Anna meghökkentő vallomása a kamerák előtt: “Sokkal jobb a szex most, 50 évesen” Meglepő kijelentéseket tett a népszerű énekesnő az ATV #Bochkor című műsorban, amikor a műsorvezető a kapuzárási pánikról kérdezte a vendégeit. Pásztor Anna a Nap Hírét beavatta a részletekbe is.
- Súlyos botrányba keveredett Rudolf Péter, hazugsággal vádolják a Vígszínház igazgatóját Székely Csaba drámaíró szerint politikai okokból üldözik és nem azért, mert nem tartja be a megbeszélt határidőket.
- „Semmim sincsen” - Bíró Ica kamerák előtt tett szívszorító vallomást Évek óta küzd az igazáért, és azért a vagyonért, amit az élete során szorgos munkával összeszedett: Bíró Ica az ATV A nő háromszor műsorban meglepő titkokat árult el az életéről.
- Megtörte a csendet Görbe Nóra: videón, ahogy párja, Gát György tragikus halálára reagál Soha nem voltak házasok Görbe Nóra és Gát György, de két közös gyerekük született. Görbe Nóra most elárulta, mit érzett, amikor értesült Gát György haláláról.