Évek óta küzd az igazáért, és azért a vagyonért, amit az élete során szorgos munkával összeszedett: Bíró Ica az ATV A nő háromszor műsorban meglepő titkokat árult el az életéről.
Az elmúlt években szinte rendre a vagyonáért folytatott öldöklő harcának köszönhetően szerepelt a címlapokon: Bíró Icának egy 200 négyzetméteres budai lakástól és egy üzlethelyiségtől is el kellett búcsúznia, mivel elszálltak a felvett hitelének törlesztő részletei. Ő ma már biztos benne, hogy az ügye még nem ért véget. “Engem mindig az éltetett, hogy igazság csak egy van. Az igazság itt van nálam” - mondta pénteken este Köböl Anitának, ahol arra is fény derült, már a felmenői is hasonló sorssal néztek szembe - őket is kilakoltatták. “Most rajtam a sor, és én ezt meg fogom nyerni. Az ügyvédjeim azt mondták, ezt most már engedjem és csak foglalkozzam magammal” - folytatta Bíró Ica a kamerák kereszttüzében.
Az egykori fitnesz- és Metal Lady azt mondja, ha sikerrel jár, akkor érzi majd magát győztesnek. “Az, hogy túléltem, az csak annak köszönhető, hogy a szoros baráti köröm és a családom mellettem állt” - mondta. “Az utolsó ingatlan, ami megmaradt, azt el tudtam adni, Budakeszin élek. A ház, amiben vagyok, nem az enyém. Tartoztam családnak, meg barátoknak - ki lettek fizetve. Semmim sincsen, de van fedél a fejem fölött” - mondta a stúdióban.
A Nap Híre megkeresésére a felvétel után azt is elárulta, hisz benne, hogy kiderül az igazság. “Az Istenhegyi ingatlanomat 88 millióra értékelték fel, de legalább 300 milliót ér. És a klubom, amit 50 millióra értékeltek, az szerintem 100 körül. Papíron csak 50-nel tartoztam, ezért vettek el tőlem egy 3-400 milliós értéket” - magyarázta lapunknak Bíró Ica.
“Ennek a filmnek happy end-del kell végződnie és az igazság nálam van. És az egész ország nekem drukkol” - tette hozzá a Nap Hírének Bíró Ica.
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.