Székely Csaba drámaíró szerint politikai okokból üldözik és nem azért, mert nem tartja be a megbeszélt határidőket.
2023 tavaszán a Vígszínház úgy döntött, mégsem mutatják be Székely Csaba Kalandfilm – magyar történelmi alámerülés című darabját a Pesti Színházban. A társadalmi megosztottságról szóló előadás bemutatójának törléséről akkor így fogalmaztak:
„A szövegkönyv első változatának leadási határideje május 1-je volt. Május 9-én volt az olvasópróba, amelyen a színművészek nem tudták a színházi szokásoknak megfelelően a darabot végigolvasni, ugyanis a szövegkönyv nem készült el, csupán az első felvonás szövegkönyvének első tervezete” – közölte a színház, majd hozzátették: folyamatos egyeztetések zajlottak a Vígszínház és a szövegkönyv készítője között, amelyek során a teátrum közölte a szerzői jognak és szakmai szokásoknak megfelelően a kijavítási igényeit, de a végleges, teljes szövegkönyvet nem kapta meg a határidőig.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/rudolf-peter-szinesz.inbox800x450.jpg)
Székely Csaba drámaíró gyávaságnak nevezte, amiért a fontos üzenetet hordozó darabjától elállt a Vígszínház, most pedig megjegyezte, szerinte a félelem az egyik oka annak, hogy ilyen kevés szókimondó kortárs darab van ma Magyarországon - írja a Blikk. A színházigazgatót sem kímélte:
„Rudolf Pétert egész életemben tiszteltem, tehetséges színésznek tartom, éppen ezért az volt bennem, hogy szeretnék adni valamit neki, amitől szeretni fogják a színházát, új közönséget tud bevonzani, és olyan kritikai visszhangot kelt, amilyen eddig még nem volt. Ez a gesztus végül is nem valósulhatott meg. Az, hogy teljesen ingyen végigdolgozol rabszolgatempóban három hónapot, majd kirúgnak egy hivatalos ügyvédi levéllel, és meg se beszélik veled, hogy miért, szerintem egyáltalán nem elegáns, így nem lehet bánni egy emberrel, ezt nem lenne szabad” – bukott ki teljesen Székely Csaba, aki a HVG idén áprilisban készült podcastjára utalt, amelyben úgy gondolja, Rudolf hazudott róla, amikor arról beszélt, sokszor előfordult már korábban, hogy nem fejezte be időben a darabot, ezért elmaradt a bemutató.
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.