Rick Slaymant, a világ első élő veseátültetettjét, aki genetikailag módosított sertésvese-átültetésen esett át még március végén, két hónappal a beavatkozás után életét vesztette.
A genetikailag módosított sertésvese-transzplantáció első recipiense mintegy két hónappal később életét vesztette. A műtétet végző kórház kiemelte, nincs jele annak, hogy Slayman halálámal az oka a transzplantáció lenne.
Ahogy azt korábban a Nap Híre is megírta, Richard "Rick" Slayman 62 éves korában, márciusban esett át a transzplantáción egy massachusettsi kórházban. A sebések úgy vélték, hogy a vese legalább két évig működni fog a férfi szervezetében.
Slayman halálát szombaton erősítette meg a családja, illetve a műtétet elvégző kórház - írja a The Guardian.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/veseatultetes-ferfi-sertes.inbox800x450.webp)
A massachusettsi kórház transzplantációs csapata közleményben közölte, hogy mélyen elszomorodott, és részvétét fejezte ki a családjának.
Slayman volt az első élő ember, akin elvégezték az eljárást. Korábban kísérleti jelleggel sertésvese átültetésére csak agyhalott recipiensek esetében került sor. Két ember kapott szívátültetést sertésből, bár mindketten néhány hónap után meghaltak.
A lap felidézte azt is, hogy Slayman 2018-ben már átesett egy hagyományos veseátültetésen is, ám tavaly a szerv a "meghibásodás" kezdeti jelenit kezdte mutatni, így újból dialízisre szorult. Azonban a dialízis során komplikációk léptek fel a betegnél, ezért javasolták számára az orvosai a sertésvese-átültetést.
Slayman családja közleményben mondott köszönetet orvosainak. "A transzplantációt vezető orvosok óriási erőfeszítéseiknek köszönhetően a családunk még hét hetet tölthetett Rickkel, és az ez idő alatt szerzett emlékeink megmaradnak az emlékezetünkben és a szívünkben" - áll a közleményben.
Elmondták, hogy Slayman részben azért esett át a műtéten, hogy reményt adjon annak a több ezer embernek, akiknek a túléléshez transzplantációra van szükségük. "Rick elérte ezt a célt, és reménye és optimizmusa örökké megmarad".
Áprilisban a New Jersey-i Lisa Pisano szintén egy genetikailag módosított sertésvesét kapott, valamint egy mechanikus pumpát, hogy a szíve tovább verjen.
A xenotranszplantáció az emberi betegek állatokból származó sejtekkel, szövetekkel vagy szervekkel történő gyógyítását jelenti. Az ilyen erőfeszítések sokáig kudarcot vallottak, mert az emberi immunrendszer azonnal elpusztította az idegen állati szöveteket. A legújabb kísérletek olyan sertésekkel történtek, amelyeket úgy módosítottak, hogy szerveik jobban hasonlítsanak az emberi szervekre.
Kapcsolódó cikkek
- Rémisztő hír érkezett: újabb veszélyes kór ütötte fel a fejét, már két ember halálát okozta Először okozta ember halálát a Zika-vírushoz hasonló elváltozásokkal járó Oropouche-láz - jelentette be a brazil egészségügyi minisztérium csütörtökön két észak-brazíliai nő halára hivatkozva.
- Riadót fújtak: új halálos betegség terjed, már több áldozata is van Újabb gyógyíthatatlan betegség jelent veszélyt az emberekre. A koronavírus a mai napig jelen van az életünkbe, most pedig egy újabb komoly fertőzés ütötte fel a fejét, ami képes az emberekre is átterjedni.
- Nagy a baj, kitört az extrémhőség-járvány: az ENSZ felszólította az országokat António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön felszólította az országokat, hogy cselekedjenek az általános éghajlatváltozás okozta "extrémhőség-járvány" ellen, pár nappal azután, hogy a világban rekordmeleget mértek.
- Megvan a boldog élet titka: azonnal tedd magadévá ezt az 5 szokást Ha körülnézel a környezetedben, azt láthatod, hogy egyesek félig telinek, mások félig üresnek látják a poharat. Azonban arról te magad dönthetsz, hogy miként szeretnéd élni az életed. Most kiderült, mi az az öt szokás, amivel boldogabbá tehetjük a napjainkat, így az egész életünket is.