Hirdetés

Sötét titok: ezért mentette meg Novák Katalin a pedofilmosdató bűnözőt?

Nap Híre portré Nap Híre

Kiderült, hogy az ügyben nem Novák Katalin döntött egyedül.

Mint azt a naphire.hu is megírta, Novák Katalin köztársasági elnöktől kegyelmet kapott az a férfi, aki a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyetteseként éveken át eltusolta főnöke pedofil bűncselekményeit - zaklatási eseteket, illetve szexuális kényszerítések tucatjait. Az ügy hatalmas botrányt robbantott az egész országban, a történtek után az ellenzéki pártok is akcióba lendültek. Az LMP mélységesen felháborodott Novák Katalin döntése miatt, a Momentum átvitte a Sándor-palotához a kordonokat és a köztársasági elnök hivata előtt "Pedofilvédő Novák Katalin” feliratot tettek ki a kordonokra. A DK először levélben tájékoztatta Ferenc pápát arról, hogy Novák Katalin köztársasági elnök Őszentsége tavaly áprilisi, magyarországi látogatására hivatkozva adott elnöki kegyelmet a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének. Majd később a párt bejelentette, hogy méltatlansági eljárást kezdeményeznek Novák Katalin köztársasági elnök ellen.

Lapunk arról is beszámolt, hogy Novák Katalin az ATV kérdésére, miszerint megbánta-e a kegyelmi kérvény aláírását, megfordult-e a fejében, hogy lemond, és kész-e megindokolni a döntését, azt válaszolta: a pedofilok elleni szigorúbb fellépésnek, a pedofilok nyilvántartásának a bevezetésének ő volt az egyik leghangosabb élharcosa annak idején. Mint mondta, van egy jogszabályi rendelkezés, amely szerint az elnöki kegyelmi döntések indokolása nem nyilvános, ennek megfelelően természetes az, hogy minden kegyelmi döntés felvet kérdéseket, és adott esetben ezek megválaszolatlanok maradnak. Hozátette,  az elmúlt napokban egy olyan politikai kampánynak vagyunk tanúja, ami rengeteg valótlan állítást tartalmaz. Minden kegyelmi döntés a természeténél fogva megosztó, és ő az elé terjesztett több száz kérvényről minden esetben igyekszik a leginkább körültekintően dönteni.

"Együttérzek a pedofília minden áldozatával, és amennyiben valakinek akár kormányoldalról, akár ellenzéki oldalról valóban olyan szándéka van, hogy érdemben lépjünk fel még hatékonyabban a pedofíliával szemben, annak partnere vagyok most is, és az leszek a jövőben is" - szögezte le.

A Sándor-palota azt kommunikálta az üggyel kapcsolatban utólag, hogy a "pedofiloknak nincs kegyelem" és, az érintett igazgatóhelyettest nem pedofília miatt ítélték el. Ez igaz, hiszen azért ítélték el, mert fedezni próbálta a pedofil főnökét - írja a Blikk. A portál megjegyezte azt is, hogy az ügyben Novák Katalin nem egyedül döntött. A Kegyelmi eljárások szabályai szerint ugyanis az államfő hiába kegyelmez meg valakinek, ha a határozatot nem írja alá az éppen aktuális igazságügyi miniszter, akkor az nem is lép hatályba. Az eset időpontjában Varga Judit volt az illetékes tárcavezető. Erre Ungár Péter, országgyűlési képviselő, az LMP társelnöke is felhívta a figyelmet a közösségi oldalán. 

A bicskei pedofil-bűncselekményben adott kegyelemügyben van egy másik szempont, amiről viszonylag kevés szó esik az elmúlt napokban, pedig van olyan visszataszító, mint Novák Katalin döntése. A kegyelmi jogkör a mindenkori köztársasági elnök kizárólagos joga, de nem teljesen önálló szereplő a folyamatban, hiszen a mindenkori igazságügyi miniszter a kegyelmi kérvény felterjesztője és ellenjegyzője az elnöki döntésnek

- fogalmazott Ungár, hozzátéve, hogy "mikor - nagyon helyesen - Novák Katalint kritizáljuk az elmúlt napokban, sőt hetekben, akkor ne felejtsük el, hogy itt van nekünk Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter is, aki minisztersége idején még simán, csont nélkül átengedte, hogy a pedofilügyben kegyelmet adjon az elnök, sőt még ellenjegyezte is a döntést. Közvetett módon választói felhatalmazással bíró politikai szereplőkről van szó, akik azt üzenték ezzel a döntésükkel - mint ahogy korábban a Budaházy-ügyben -, hogy a legundorítóbb bűncselekmények büntetését is felülírhatják politikai érdekek."

Az LMP társelnöke ugyanakkor megjegyezte, nem akar belemenni találgatásokba, hogy ezek milyen politikai érdekek, ám azt tudja, hogy a méltó büntetéseket ezek nem írhatják felül, főként nem pedofil bűncselekmények esetén. 

"Nem véletlen, hogy mi azon az úton indultunk el, hogy már az igazságügyi minisztériumtól kérjük ki a kegyelmi döntés alapjául szolgáló összes iratot. Ha van bennük tisztesség az áldozatok felé, akkor kiadják ezeket az iratokat és nem bújnak jogszabályi megkötések mögé" - zárta sorait Ungár.

A Naphire.hu úgy tudja: a héten az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorában is a botrányos kegyelmi határozattal kapcsolatos lesz a kérdés.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés