Ahogy arról a naphire.hu is beszámolt, év elején bombaként robbant a hír, hogy Nagy Feró fia, Nagy Hunor Attila, a zenekar dobosa, valamint Kékkői Zalán, a zenekar gitárosa is bejelentette távozását a Beatricéből. A konkrét okokat egyik zenész sem árult el a távozással kapcsolatban.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/nagy-fero-bochkor-atv.inbox800x450.jpg)
Nagy Hunor Attila 13 év után, saját döntéséből távozott a Beatricéből, az édesapja, Nagy Feró pedig korábban úgy nyilatkozott, hogy sejtette, hogy el lesz, ugyanis a fia változást akart és kirepült a családi fészekből. " Vártam nála az a pillanatot, amikor már nem akar az apja szárnyai alatt dolgozni. (…) Nem mondom, hogy a lelkem ebben nem sérült, de közben büszke is vagyok rá" - fogalmazott a Beatrice frontembere.
A dobos most elárulta, hogy milyen a kapcsolata az apjával, amióta elhagyta a zenekart.
Pontosan ugyanolyan, mint amikor még együtt dolgoztunk. Nagyon közel lakunk egymáshoz, csaknem napi szinten találkozunk. Minden a régi, és ahogy az egy zenész családban szokott lenni, gyakori téma a Beatrice. Időnként az a kérdés is felmerül irányomba tőle, miképpen állok a zenekar kereséssel
- mesélte Nagy Hunor Attila a Metropolnak, amit a 24.hu szemlézett. A dobos egyelőre nem csatlakozott új zenekarhoz, az elmúlt heteket inkább pihenéssel és a családjával töltötte. Azonban ez idő alatt már összeírta a terveit és az álmait. "Annyit elárulhatok, az egyik ilyen, hogy idén nagyon sokat szeretnék majd koncertezni. Erősen bízom a Jóistenben, hogy a terveim megvalósításához vezető utat majd megmutatja” - tette hozzá a zenész.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.