Hirdetés

Ez nagyon gyanús: ez a színésznő lehet Marics Peti új barátnője

Szabó Bianka portré Szabó Bianka

Az utóbbi hetekben az énekes és Tóth Andi szakításától volt hangos a sajtó. Biztosat még nem tudni, ám úgy tűnik, már meg is van, ki rabolta el a ValMar duó tagjának szívét.

Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy véget ért Tóth Andi és Marics Peti kapcsolata. A szakítás óta sem csillapodtak a kedélyek, sőt, megindult a szóbeszéd, miszerint hűtlenség állhatott a háttérben. Tóth Andinak nem volt egyszerű dolga, közösségi oldalán még egy zaklató is feltűnt.  A történetben sokan inkább Peti pártját fogták, egyes hírek szerint ugyanis hetekig titkolnia kellett új barátnőjét

Az új barátnőről akkor az a pletyka járta, hogy barna hajú, és hogy a fiatal lány egy, a sztárvilágban jól ismert hölgy rokona, illetve szerepel a Manuel és a Valmar: Palvin/Hajnalokig című, tavaly nyáron forgatott klipjében. 

Most a Bors azt írja, Peti barátnője egy ismert színésznő lehet. Persze biztosat nem tudni, ám az énekes több fotóját is lájkolta, illetve a lap meglepő kommentekre bukkant a hölgy képei alatt. A 24 éves Kovács Gyopár többek között a Rising Star című tehetségkutatóban is szerepelt, számos magyar sorozatban játszott, jelenleg pedig a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagja. 

Gyopár közösségi oldalán valaki Tóth Andi nevében gyárt kommenteket - és igencsak csípős stílusban szól oda a színésznőnek. 

"Remélem tudod, hogy milyen a drágalátos párod, Marics Peti. Mit gondolsz? Másfél hónap után túl van valakin, akibe halálosan szerelmes volt?! Megsúgom: nem! Veled is ugyanazt játssza, lájkolgat minden képet, bókolgat és az ujjai köré csavar, de ne hidd, hogy ennyi idő elteltével te vagy a fejében. De ha neked ez kell, akkor ez kell" - olvasható a színésznő egyik képe alatt. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés