Gáspár Evelin karrierje döbbenetes fordulatot vett, egészen új területen próbálhatja ki magát
Gáspár Evelin, Győzike nagyobbik lánya egészen új területen próbálhatja ki magát: a Fidesz egyik európai parlamenti képviselőjánek az asszisztense lesz.
Gáspár Evelin a Fidesz egyik európai parlamenti képviselője mellé szegődött asszisztensnek. Úgy fest, hazai pályán fog dolgozni, így Brüsszelbe nem kell kiköltöznie. Gáspár Evelin neve már fel is került Járóka Lívia fideszes EP-képviselő asszisztenseinek listájára – írja a Femina.
A képviselőasszonyt a Blikk kereste fel, hogy megkérdezzék, Gáspár Evelin milyen kvalitásaival győzta meg az alkalmasságáról. Nevében a közvetlen parlamenti asszisztense válaszolt, aki elmondta, Járóka Lívia személyes állásinterjú után döntött úgy, hogy együtt szeretne dolgozni Gáspár Győző nagyobbik lányával.
A válaszból kiderül az is, hogy Gáspár Evelin tapasztalatai és nyelvtudása nagyon is meggyőző volt a képviselő számára. Ez nem véletlen, hiszen Gáspár Evelin a Mikszáth Kálmán Líceumban tanult nyelvi tagozaton, majd pedig az International Business School diákjaként szerzett diplomát. Úgy tudni, most sajtómegjelenésekkel kapcsolatos munkát fog végezni.
A Gáspár család nem kívánt nyilatkozni az ügyben, de eddig úgy tűnik, senki nem tervez Brüsszelbe költözni.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Kitálaltak fiai Nagy Feróról, erre nem voltunk felkészülve Több családi titok is kiderült Nagy Feróról a TV2 legújabb műsorában, az Ütős ötös-ben. A Beatrice frontembere a családjával együtt érkezett Till Attilához, és már a bemutatkozáskor elkezdte csinálni a műsort a fiaival.
- Sokkoló bejelentés: Budapest jobb, mint Hollywood Ismét Magyarországon járt a világ egyik legnagyobb sztárja, Keanu Reeves. A sztárszínész forgatni jött hazánkban, azonban nem úgy, mint a többi Hollywood-i szupersztár: Reeves menetrend szerinti járattal érkezett, majd elvegyült a tömegben, nem csinált maga körül óriási felhajtást.
- Kitálalt a lánya a magyar nagyvállalkozóról - döbbenetes dolgok derültek ki “Bocsánat apa, ha ezt most nézed!” - jegyezte meg monológja közepén Cserpes Laura az ATV #Bochkor című műsorban, ahol édesapja sokkoló szokásáról rántotta le a leplet.
- Lesújtó hír érkezett, meghalt a Gyűrűk Ura legendás színésze 79 éves korában elhunyt Bernard Hill színész, akit leginkább a Titanicból és a Gyűrűk Urából ismerhettek a rajongók.