Hatalmas a baj: olyan durván terjed a rettegett kór, hogy már az oltóanyagok hiánya miatt aggódnak
A világszerte a kolerás megbetegedések száma olyan ütemben gyarapodott, hogy súlyos oltóanyaghiány fenyegethet - figyelmeztetett szerdán a globális vakcinakészletek elosztásáért és felügyeletével megbízott nemzetközi koordinációs csoport (ICG).
![](https://storage.googleapis.com/naphire/kolera.inbox800x450.jpg)
A tájékoztatás szerint tavaly az érintett országok kétszer annyi oltóanyagot igényeltek, mint amennyit előállítottak.
A nemzetközi koordinációs csoport hangsúlyozta: sürgős szükség van ezért a további járványok kitörésének megelőzésére és a gyártókapacitások növelésére. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint jelenleg egyedül a dél-koreai EuBiologics gyógyszeripari vállalat gyárt kolera elleni vakcinát - írja az MTI.
Tavaly összesen 36 millió dózis oltóanyagot állítottak elő, ugyanakkor legkevesebb 72 millióra érkezett be igény az országoktól - ismertette a WHO. 2021 és 2023 között nagyobb volt a kereslet kolera elleni vakcinák iránt, mint az azt megelőző évtized egészében.
A WHO mellett az UNICEF, az Orvosok Határok Nélkül és a Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) is tagjai a nemzetközi koordinációs csoportnak. A kolerás megbetegedések száma 2021-től kezdett emelkedni. 2022-ben a fertőzöttek száma több mint duplájára, vagyis 473 ezerre nőtt az azt megelőző évhez képest. Előzetes adatok szerint tavaly a 700 ezret is meghaladta a kolerában megbetegedett emberek száma. A legsúlyosabban érintett országok a Kongói Demokratikus Köztársaság, Etiópia, Haiti, Szomália, Szudán, Szíria, Zambia és Zimbabwe voltak.
Az ICG a vakcinák iránt megnövekedett magas kereslet miatt már 2022 októberében ajánlást tett közzé, hogy az addig bevett gyakorlattól eltérően kettő helyett csak egy dózist adjanak be az oltásra szorulóknak. Mindezzel több embert tudnak ugyan immunizálni, de a hatás nem tart olyan hosszú ideig. Az ICG ezért sürgeti, hogy az országok fektessenek több forrást a csatornarendszerek kiépítésébe, valamint az ivóvízellátás biztosításába. A nemzetközi koordinációs csoport ezen felül szorgalmazza az új oltóanyagok mielőbbi engedélyeztetését, valamint azt, hogy megfelelő mennyiségben és megfizethető árakon elérhetők legyenek a világpiacon.
A kolera bakteriális fertőzés okozta betegség, amely általában szennyezett víz vagy élelem útján terjed, és akut hasmenést, ennek révén kiszáradást okoz.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rémisztő hír érkezett: újabb veszélyes kór ütötte fel a fejét, már két ember halálát okozta Először okozta ember halálát a Zika-vírushoz hasonló elváltozásokkal járó Oropouche-láz - jelentette be a brazil egészségügyi minisztérium csütörtökön két észak-brazíliai nő halára hivatkozva.
- Riadót fújtak: új halálos betegség terjed, már több áldozata is van Újabb gyógyíthatatlan betegség jelent veszélyt az emberekre. A koronavírus a mai napig jelen van az életünkbe, most pedig egy újabb komoly fertőzés ütötte fel a fejét, ami képes az emberekre is átterjedni.
- Nagy a baj, kitört az extrémhőség-járvány: az ENSZ felszólította az országokat António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön felszólította az országokat, hogy cselekedjenek az általános éghajlatváltozás okozta "extrémhőség-járvány" ellen, pár nappal azután, hogy a világban rekordmeleget mértek.
- Megvan a boldog élet titka: azonnal tedd magadévá ezt az 5 szokást Ha körülnézel a környezetedben, azt láthatod, hogy egyesek félig telinek, mások félig üresnek látják a poharat. Azonban arról te magad dönthetsz, hogy miként szeretnéd élni az életed. Most kiderült, mi az az öt szokás, amivel boldogabbá tehetjük a napjainkat, így az egész életünket is.