Hirdetés

Joe Biden felesége váratlant húzott, "megmenekülhet" az elnök?

Nap Híre portré Nap Híre

Jill Biden first lady férje folytatódó támogatására kérte a Demokrata Párt vagyonos pénzügyi donorjait a vitán nyújtott gyenge teljesítményt követően szombaton több, zárt körben rendezett találkozón.

Joe Biden a Demokrata Párt vagyonos anyagi támogatóival találkozott felesége oldalán New York és New Jersey államban szombaton, két nappal azt követően, hogy az egybehangzó értékelések szerint alulmaradt az elnökjelölti televíziós vitában Donald Trumppal szemben.

A kampányeseményeken a demokrata elnök mellett felesége, Jill Biden first lady érvelt, a többi között azzal, hogy "Joe nem pusztán a megfelelő személy az elnöki feladatra, hanem ő az egyetlen személy rá".

Pénteken egy New Yorkban tartott kampányeseményen, az LMBTQ-közösség rendezvényén is Jill Biden biztatta férje támogatására az összegyűlteket.

Szintén pénteken Joe Biden Észak-Karolina államban választási gyűlésen vett részt, ahol beszédében kifejtette: tisztában van azzal, hogy nem fiatal, és hogy nem vitázik úgy, mint régen, de kijelentette, meggyőződése szerint képes ellátni az elnökséggel járó feladatokat - írja az MTI.

Joe Biden és Donald Trump első 2024-es elnökjelölti vitáját csütörtökön Atlantában, a CNN stúdiójában helyszíni közönség nélkül tartották. A demokrata és a republikánus jelölt 90 percen keresztül fejtette ki nézeteit, és reagált a másik megállapításaira, előre megállapított témákban.

Joe Biden szereplését több baloldali médium is "katasztrofálisként" értékelte. Egyebek mellett a baloldalhoz sorolt CNN, NBC, MSNBC és ABC országos televíziók műsorai is az elnök gyenge teljesítményét és annak lehetséges következményeit elemezték demokrata párti megszólalókkal.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés