Elég csúnyán váltak el, de az üzletember szerint mára rendeződött a kapcsolatuk.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/jakob.inbox800x450.jpeg)
Nemrég még a Nagy Ő-ben kereste a szerelmet, majd nem sokkal később már külföldön nyaralt Jákob Zoltán. Nem is akárkivel: volt feleségével, Katalinnal, és a nő új párjával.
Tíz évig voltak együtt, a válás 2-3 évig húzódott, nyolc éve azonban teljes a béke Jákob Zoltán és volt felesége, Katalin között, amit két közös lányuk érdekében igyekeznek megőrizni, illetve ők maguk is megelégelték a konfliktusokat – erről a Bestnek mesélt a milliárdos üzletember a 24.hu szerint.
Mint elmondta, a házasságuk alatt bőven akadtak vitáik, főként ez vezetett oda, hogy elengedték egymás kezét mint férj és feleség. „A gyerekeink, míg élünk, összekötnek minket” – tette hozzá Jákob.
"Bár mindketten akartuk a válást, annyi sérelem volt bennem és Katiban is, hogy szörnyen nehezen türtőztettük magunkat, hogy ne vádaskodjuk, ne essünk egymásnak. Ha csak ketten lettünk volna ebben a történetben, lehet, csúnyább véget ér a mi kapcsoltunk. De mivel van két lányunk, akik a szemünk fényei, nem tehettük meg velük, hogy csatatérré változtatjuk az életüket. Tehát nyeltünk, sokszor és nagyokat. És utólag azt mondom, megérte"
– fogalmazott Jákob Zoltán, aki manapság együtt tölti az ünnepeket és közösen jár nyaralni exfeleségével, de a hétköznapokban is gyakran visszajár régi közös családi otthonukba.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.