Kiderült, hogy miért szakított Betti és a milliárdos vállalkozó.
Hat hónap után szakított egymással a Nagy Ő, vagyis Jákob Zoli és a választottja, Betti. A felek a Story magazinnak meséltek arról, hogy mi miatt hozták meg végül ezt a döntést.
“Valós érzelmek alakultak ki kettőnk között, és tiszta szívemből szerettem volna, hogy ez a kapcsolat működőképes legyen. De annyira más élet- és anyagi körülményeink vannak, hogy egy idő után kiütköztek a különbségek. Egymástól nagyon távoli társadalmi rétegbe tartozunk, és ezáltal az életritmusunk is nagyon más. Míg én 10-12 órát dolgozom, és utána a kislányommal vagyok, addig Zoli egészen máshogy él. Ő ott tart, hogy gondol egyet, és spontán elutazik, amit megérdemel, és amivel nincs is semmi baj. Csak én nem tudok mindent félretenni, és vele tartani. Viszont sem az ő, sem az én életemet nem akartuk a felborítani” - nyilatkozta Betti a 24.hu cikke szerint.
A nő azt is elárulta, hogy nem Jákob pénze miatt jelentkezett a műsorba, hiszen akkor felhagyott volna eddigi életével, amit nem tett meg.
“Részemről a szakítás fő oka az volt, hogy nem tudtuk egyeztetni az elképzeléseinket, és ezáltal nem láttam a közös jövőnket. Próbáltuk megoldani a gondokat, ezek között felütötte a fejét féltékenység és vitahangerő-probléma is a részemről, de azt gondolom, mindkettőnk felelőssége, hogy nem jött össze ez a kapcsolat. Nagyon jól éreztük magunkat együtt, de végül úgy döntöttünk, nem raboljuk egymás idejét. A dolgok ugyanis, úgy láttuk, nem fognak megoldódni” - ezt már Jákob Zoli mondta, aki jelenleg nem nyitott az ismerkedésre, de hisz abban, hogyha kell, akkor majd szembe fog vele jönni az a nő, akire vár.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Megszökött a Fővárosi Állatkertből egy prérikutya, videón, ahogy a járókelők terelgetik a riadt állatot Megszökött a Fővárosi Állat- és Növénykertből egy prérikutya csütörtökön. Az esetről egy videó is készült, amelyen látható, hogy a félénk állat a járdára keveredett, de nem igazán tudja, hogy merre menjen.
- Botrány a népszerű magyar fesztiválon; elutazott nyaralni az énekes, mert elfelejtette, hogy fellépése van Vasárnap rendezik meg a Strudlifesztivált Csanáloson, azonban az utolsó pillanatban az esemény programját át kellett szervezniük, mert Hevesi Tamás, a fesztivál fő fellépője megfeledkezett róla, hogy a hét végén koncertje lesz.
- L. L. Junior legújabb interjúja ismét elszabadította a poklot a Fekete Vonat tagjai között Már másfél éve annak, hogy a Fekete Vonatnak örökre vége, a tagok azonban még mindig fújnak egymásra. L. L. Junior egy friss interjúja miatt Beat nagyon kiakadt, üzent is az énekesnek.
- Elképesztő fotón a Gáspár család kisebbik lánya – rá sem ismerni Virágra A Gáspár család kisebbik lánya, Virág ma ünnepli a 22. születésnapját.