Az elnökjelöltségtől való visszalépésre kérte Joe Bident a The New York Times című napilapban szerdán megjelent vendégcikkében George Clooney amerikai színész.
Mint ismert, az elmúlt időszakban az életkor és a szellemi alkalmasság vált az amerikai elnökválasztási verseny egyik fő témájává. Biden az Egyesült Államok történetének legidősebb elnöke, Trump pedig megválasztása esetén a második legidősebb lenne. A 81 éves jelenlegi elnök azonban olyan csúnyán leszerepelt a Trumppal való vitája során, hogy szinte teljesen kitört a pánik a demokraták körében, és sokan úgy gondolják, hogy félre kellene állnia. Biden azonban levelet küldött a demokrata vezetőknek, melyben közölte, hogy esze ágában sincs távozni.
A naphire.hu arról is írt, hogy Joe Biden a múlt héten elutasította, hogy elvégezzenek egy kognitív tesztet, amelynek eredményeit nyilvánosságra hoznák, így megnyugtatva a választókat, hogy az elnök alkalmas egy újabb ciklusra.
Arról is írtunk, hogy közösségi média influenszerek, akik eddig támogatták Joe Biden elnököt, most azt mondják, hogy több ezer követőjüket veszítik el a jelenlegi elnök politikája és Donald Trump elleni támadásai miatt. Ennek következményeként sokan közülük megfogadták, hogy nem fognak Joe Bidenre szavazni.
Most az elnökjelöltségtől való visszalépésre kérte Joe Bident a The New York Times című napilapban szerdán megjelent vendégcikkében George Clooney amerikai színész, arra hivatkozva, hogy a hivatalban lévő amerikai elnökkel - annak idős kora miatt - a Demokrata Párt nem fog tud nyerni a republikánusok várható jelöltjével, Donald Trumppal szemben a novemberi elnökválasztáson.
Clooney hangsúlyozta, hogy egész életében a Demokrata Párt támogatója volt, és szenátorként, alelnökként és elnökként is kedvelte Bident, aki nagyon sok csatát megnyert az utóbbi négy évben. Ugyanakkor a két leendő elnökjelölt június végi televíziós vitája után szerinte világossá vált: az idővel folytatott küzdelmet Joe Biden nem fogja tudni megnyerni.
A színész kiemelte, számos szenátorral, kongresszusi taggal és kormányzóval tanácskozott az ügyről, és a magánbeszélgetések szintjén mindenki ezen a véleményen van, függetlenül attól, hogy ki mit mond a nyilvánosság előtt.
"Homokba dughatjuk a fejünket, és imádkozhatunk a csodáért novemberben, vagy pedig kimondhatjuk az igazságot" - írta Clooney. "(Biden elnök) talán fáradt volt, talán épp megfázással küzdött a vitán, de a Demokrata Párt vezetői nem tehetnek úgy, mintha 51 millió ember nem látta volna azt, amit láttunk" - tette hozzá a színész. Megjegyezte: egy második Trump-ciklus lehetősége annyira megriasztotta a Demokrata Párt szavazóit, hogy inkább figyelmen kívül hagytak minden intő jelet.
"Mi, demokrata pártiak eljutottunk oda, hogy visszatartjuk a lélegzetünket vagy inkább letekerjük a hangerőt, amikor az általunk nagyra becsült elnökünk épp lesétál az Air Force One lépcsőjén, vagy visszamegy a mikrofonhoz, hogy válaszoljon egy előre nem egyeztett kérdésre" - írta George Clooney, aki szerint a párt vezető tisztségviselőinek arra kellene kérnie az elnököt, hogy önként lépjen vissza a jelöltségtől.
"Joe Biden egy hős. Megmentette a demokráciát 2020-ban, és ezt újra meg kell tennie 2024-ben" - zárta cikkét a színész.
Kapcsolódó cikkek
- Halálos tragédia az áruházban: targonca nyomott agyon egy dolgozó férfit A munkás a helyszínen életét vesztette.
- Putyin kiadta a végzetes parancsot, brutális támadást indítottak Ukrajna ellen Az orosz hadsereg szerdán ismét támadást intézett a dnyipropetrovszki régióban lévő Nyikopol és a közelében fekvő Marhanec városok ellen, öten sebesültek meg, köztük egy kilenc éves fiú - közölte Szerhij Liszak, a megye kormányzója a Telegramon.
- Sokkoló hír terjed Kamala Harrisről: tényleg részt vett egy cserbenhagyásos gázolásban? Egy a közösségi médiában terjedő hír szerint Kamala Harris egy cserbenhagyásos gázolás résztvevője volt még 2011-ben San Franciscoban. A Microsoft kutatói szerint azonban a hír az utolsó betűig hazugság, mindössze az orosz dezinformációs kampány része.
- Gyilkos csipogók Libanonban: tovább emelkedett a robbanás halálos áldozatainak száma Tizenkettőre nőtt szerdára Libanonban a személyhívók tömeges felrobbanása okozta halálesetek száma, a sérülteké pedig 2750 és 2800 közé tehető - közölte Firasz Abjád libanoni egészségügyi miniszter.