Hirdetés

Halálos is lehet, ha nem vigyázunk: így túrázzunk nyáron!

Szabó Bianka portré Szabó Bianka

Ha a nagy melegben támad kedvünk némi kiránduláshoz, nem érdemes felkészületlenül útnak indulni. Most kiderül, mit tehetünk, hogy biztonságban célbe érjünk!

Az utóbbi napokban egyre több tragikus hír érkezik, amelyek a pokoli forrósággal függnek össze. Ahogy mi is megírtuk, több mint 1300 ember halt meg a mekkai zarándoklaton, ugyanis 50 fokos hőségben zajlottak az események. Közben magyarokat ölt meg az elviselhetetlen forróság Görögországban, ott ugyanis napok óta brutális kánikula tombol a Thesszalonikihez közeli turistaparadicsomban, Nei Poriban. 

Görögországban többen túrázás közben vesztették életüket, szintén a kánikula miatt. Mielőtt azonban Ön is felkapná a hátizsákját, a szakértők óvatosságra intenek.

Hogyan túrázzunk okosan a hőségben?

Hivatkozás másolása

A hőséggel kapcsolatos veszélyek ellenére ilyenkor is biztonságosan lehet kirándulni - azonban nem árt az óvatosság. A szakértők azt javasolják, mielőtt nekivágunk, szoktassuk magunkat a meleghez. Ezt úgy teheti meg, hogy meleg időben rövid, könnyű túrákat tesz, és fokozatosan halad a hosszabb, nehezebb távok felé. Ha ez nem lehetséges, és meleg helyre utazik a túrára, akkor a túrát több napra beosztva időzítse, amikor a teste már jobban hozzászokott az időjáráshoz.

Az is jó, ha ismerjük a testünket, hogy mennyit izzadunk, mondta Dr. Floris Wardenaar, a phoenixi Arizonai Állami Egyetem táplálkozástudományi tanszékének adjunktusa. Wardenaar, aki a túrázás fiziológiai aspektusát tanulmányozza, azt ajánlotta, hogy mérjük meg magunkat több túra előtt és után, majd hasonlítsuk össze a súlyveszteséget a túra során elfogyasztott vízmennyiséggel.

"Egy túra során nem szabadna a testsúlyunk több mint 2%-át elveszíteni. Ha ennél többet veszítesz, akkor több folyadékot kell innod" - mondja.

A legfontosabb: a víz!

Hivatkozás másolása

A víz évszaktól függetlenül minden túrához elengedhetetlen - de forró időben kritikus fontosságú. Sajnos azonban sokan alábecsülik a szükséges vízmennyiséget. Emellett az elektrolit tabletták vagy italok segítenek pótolni az izzadsággal elveszített sókat és ásványi anyagokat, ami segít megelőzni a hőséggel kapcsolatos betegségeket, például a hőguta és a hőkimerülés kialakulását.

Túra inkább reggel

Hivatkozás másolása

"A kora reggeli túrázás előnye a késő esti túrázással szemben az, hogy este a föld még tartja a nap hőjét" - mondta Wardenaar. A szakember azt javasolja, ha lehetséges, válasszon olyan ösvényt, amely árnyas erdőben, víz mentén vagy akár egy hűvös kanyonban vagy barlangban kanyarog. Így, ha a hőséggel küszködne, találhat árnyékot és vizet a lehűléshez.

Könnyű ruházat, védekezés a napsugárzás ellen

Hivatkozás másolása

A hosszú ujjú ing és a hosszú nadrág talán ellentmondásosnak tűnik egy forró napon, de megakadályozza a leégést, és meggátolja a bőr és a test felmelegedését. Érdemes lehet benedvesített kendőt tenni a fejünkre vagy a nyakunkba, ha túlhevülnénk.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés