Sussex hercege visszatér az Egyesült Királyságba az Invictus Játékok 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre. Harry május 8-án részt vesz a a hálaadó istentiszteleten is a londoni Szent Pál-székesegyházban. Sok idő után ez lesz az első esemény, amelyen Harry herceg személyesen is megjelenik az Egyesült Királyságban.
A herceg 2014-ben indította útjára az Invictus Games elnevezésű sporteseményt, amely a harcban megsebesült katonáknak szól. Az ünnepségen "egy évtizedet ünnepelünk, amikor a sporton keresztül életeket változtattunk és életeket mentettünk” - mondta a játékok szóvivője. Azt azonban nem közölte, hogy a herceghez a felesége, Meghan Markle is csatlakozik-e az ünnepségen. Azt viszont már lehet tudni, hogy a hercegné az esemény után csatlakozik Harryhez egy nigériai útra, ahova először látogatnak el egy párként - írja a BBC.
Érdekesség, hogy Harry herceg közelgő látogatására épp akkor kerül sor, amikor a Buckingham-palota bejelentette, hogy a 75 éves Károly a jövő héten folytatja nyilvános szerepléseit, miután bíztató eredményeket értek el rákbetegségének kezelésében. Az uralkodó jövő kedden egy rákkezelő központba tesz látogatást, míg a nyári tervei között szerepel egy állami esemény is, ahol a japán császárt és császárnét fogja fogadni. A palota azonban azt is hozzátette, hogy egyelőre korai megmondani, hogy meddig tarthat még Károly kezelése. "Hozzátették, hogy az orvosok "nagyon bíznak a jelenlegi haladásban, és pozitívak a király további felépülésével kapcsolatban".
Harry herceg utoljára februárban járt az Egyesült Királyságban, miután kiderült, hogy apja, III. Károly király rákos. Az uralkodó bejelentése után a fia repülőre szállt, ám a hírek szerint Harry nem sok időt töltött a beteg édesapjánál. Harry egyébként a találkozó után azt is sugallta, hogy ezután több időt fog az Egyesült Királyságban tölteni. "Annyiszor fogok megállni és meglátogatni a családomat, amennyiszer csak tudom" - jelentette ki.
Nagyon nehéz időszak ez a királyi család számára
Hivatkozás másolásaAz év elején számos nehézséggel találta szembe magát a királyi család: először III. Károly kapta meg a sokkoló diagnózist az orvosától, majd kiderült, hogy Katalin hercegné is rákbetegséggel küzd. Egy márciusban kiadott nyilatkozatában Katalin úgy fogalmazott, hogy a diagnózis hatalmas sokk volt egy "hihetetlenül nehéz időszak után." Azt is bevallotta, hogy januárban egy hasi műtéten esett át, és a műtétet követő vizsgálatok során derül ki a rákbetegsége. "Az orvoscsapat azt tanácsolta, hogy vegyek részt egy megelőző kemoterápiás kezelésen, ennek most a korai szakaszában vagyok" - mondta korábbna a hercegné.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Szinetár Miklós rettenetesen gyűlöli ezt a dolgot A veszekedést.
- Megőrülnek a rajongók Krausz Gáborék új fotójáért Úgy tűnik, dúl a szerelem, és a kommentelők is odáig vannak a párosért.
- Váratlanul friss hír jött a nagybeteg Katalin hercegnéről Rengetegen aggódnak érte, mióta nyilvánosságra hozta betegségét, ám a protokoll miatt még most is sok mindenben meg van kötve a keze.
- Tinderen próbált párt keresni a One Direction egyik tagja, ám kitiltották Mindig is arról álmodoztál, hogy a One Direction egyik tagjával randizz? Akkor van egy rossz hírünk, elszalasztottad az esélyt.