Rengetegen aggódnak érte, mióta nyilvánosságra hozta betegségét, ám a protokoll miatt még most is sok mindenben meg van kötve a keze.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/katalin-hercegne-youtube.inbox800x450.jpg)
Amióta kiderült, hogy daganatos betegséggel küzd, az egész világ aggódik Katalin hercegnéért. Legutóbb férje, Vilmos herceg szólalt meg az állapotáról, azt mondta, felesége szerencsére jól van.
A hercegné állapotáról ennél részletesebb információkat nem közöl a palota, hogy megvédjék a magánéletét, de azért is, mert a protokoll így kívánja. Az egész világ jól tudja, hogy a brit királyi család szigorú etikett-szabályokat követ. És annak ellenére, hogy a fiatalabb tagok a közelmúltban gyakran megszegték, a windsoriak általában hűek maradnak a protokollhoz.
A Kiskegyed cikkéből most kiderül, melyek a legfrucsább szabályok, amiket a királyi család tagjainak be kell tartaniuk.
Az első, hogy 13 ember nem ülhet egy asztalnál. Senki nem táplálkozhat tovább, mint az uralkodó. Ha befejezi, elviszik az ételeket. A gyerekek külön asztalhoz ülnek, és nem avatkoznak be a felnőttek beszélgetéseibe.
A teáscsészét egy bizonyos módon kell kézben tartani. Bárhová is lépnek be, mindig az uralkodó érkezik először, őt követi a felesége, ha részt vesz az eseményen. Ezután következik Vilmos herceg és Katalin hercegné.
Külön szabályok a nőknek
Hivatkozás másolásaA hölgyeknek - így természetesen Katalin hercegnének is - az állukat a talajjal párhuzamosan kell tartaniuk, a karjukat az oldalukon. Stabilnak kell maradniuk, de járás közben nem szabad a lábuk elé nézniük. Ha van korlát, lazán rátehetik a kezüket, de vigyázniuk kell, nehogy úgy tűnjön, mintha az egyensúly érdekében tennék.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.