Hirdetés

Lesújtó számok: rengeteg fiatal küzd videójáték-függőséggel

Virág Sára portré Virág Sára

Viszonylag keveset beszélünk róla, ám a videójáték-függőség hatalmas probléma a fiatalabb gerenerációk körében. Sokan hosszú órákra bezárkóznak a hálószobájuk homályába, hogy egy képernyő előtt gubbasszanak egyedül. Sokan már 10 éves koruk előtt a konzolok rabjaivá válnak. 

Dee csak akkor ébredt rá, mekkora baj van a fiával, amikor már túl késő volt. Az ominózus estén álmából verte fel a bejárati ajtó csengője hajnali kettőkor, majd amikor kinyitotta, két mentőssel nézett farkasszemet, mögöttük pedig egy villogó mentőautó. Egyikőjük megkérdezte, hogy Jake, a fia otthon van-e, mire ő a hálószobája felé mutogatott. Jake ekkor 16 éves volt. Az édesanyát még öt évvel később is megviseli a történtek felidézése, könnyekkel a szemében mondja: "nem tudtam, mi történik. Ez a legrosszabb rémálom, amit egy anya el tud képzelni". A titoktartási kötelezettség miatt Dee kezdetben nem kapott választ arra, hogy ki és miért értesítette a mentőket, ám a kivonulásuk után néhány nappal elkezdett összeállni a kép – írja a Guardian

A lavina a mentők kiérkezése előtti estén indult el: ekkor ugyanis a műszakjából hazatérve arra kérte a fiát, hogy ugorjon el valamiért, amit ő nem tett meg, mert szokásához híven a szobája sötétjében videójátékozott. Az édesanyja egy darabig kérlelte, majd elvesztette a türelmét, és egyszerűen elkobozta a laptopját. Jake emiatt rendkívül feszült lett, másnap pedig egyre aggasztóbb üzenetekkel bombázta a barátnőjét. A Discordon is panaszkodott a gamer közösség tagjainak az édesanyjára, majd egy ponton kiment a konyhába, és magához vett egy konyhakést. A barátnője ezen a ponton komolyan tartani kezdett attól, hogy esetleg öngyilkos lesz, ezért ő értesítette a mentőket. 

"Jake nem részletezte, hogy miért akarja megölni magát, az üzenetei azonban igencsak szívettépőek voltak. Olyanokat írt, hogy haszontalannak érzi magát, az életének semmi értelme, amikor egy kifejezetten körülrajongott gyerek volt" – fogalmazott Dee, aki később hozzáfért a fia telefonjához, és elolvasta az üzeneteket. A kritkus helyzetet a tinédzser fiú játék-függősége okozta. Dee eredetileg a Fülöp-szigetekről származik, később azonban az Egyesült Királyságba ment dolgozni. Az ekkor még csak öt éves Jake-et otthon hagyta az anyjával, aki később azért kapott egy laptopot, hogy kommunikálhassanak egymással, a fiú azonban rászkotott a videójátékokra. Az alapvetően is csendes és introvertált fiú viselkedése innentől kezdve katazstrófális romlásnak indult. 

Édesanyja egy idő után úgy döntött, magához költözteti az Egyesült Királyságba, a fiú azonban ott is minden percét a játékkal töltötte. Sokszor úgy tett, mint aki lefekszik aludni, ám hajnali 5-6-ig is fennmaradt. "Aztán felkelt, elment az iskolába, majd másnap megismételte ugyanezt" – mondta az édesanyja, hozzátéve, hogy fürdeni sem fürdött volna, ha ő nem forszírozza. Az igazi wake up call azonban a mentősök hajnali látogatása volt, Dee ezután kezdett professzionális segítséget keresni a fiának. 

Henrietta Bowden, a játékzavarok kezelésére szolgáló, National Centre for Gaming Disorders nevű intézmény alapítója számtalan szívettépő történettel találkozott. "Volt egy általános iskolás korú kisfiú, aki a legsötétebb éjszaka közepén két mérföldet gyalogolt a nagymamája haázához, hogy leüljön a küszöbre és használhassa a wifit" – mesélte. 

"Egy másik gyermek éjszaka kicsavarozta a házuk földszinti ablakait, hogy be tudjon szökni bezárt szobába, ahol az eszközei voltak. Úgy bukott le, hogy az egyik kicsavarozott ablak kisett egyszer napközben"

– mesélte. A 60 esztendős Bowden igazi legendának számít a függőségek kezelésében, ám mint mondja, hosszú évek küzdelme volt, mire komolyan vették a szerencsejáték-függőséget. "Korábban ha megemlítettem egy klinika felállítáát, az emberek úg néztek rám, mint egy őrültre" – mondta. Avideójáték pedig a legtöbb fiatal életének kulcsfontosságú része: egy 2022-es kutatás szerint az Egyesült Királyságban élő 16 és 24 év közöttiek 88 százaléka játszik rendszeresen. Az Ofcom 2021-es elemzése szerint (a 13 és 64 év közöttiek körében) a játékkal töltött átlagos idő heti 7,5 óra, de néhányan ennél sokkal többet játszanak: nagyjából 5 százalékuk 20 órát játszik egy héten. Konkrét szám azonban nincsen, ami alapján valaki a függő kategóriába tartozik: a WHO iránymutatása szerint inkább az illető személyes, családi és szociális kapcsolataiban bekövetkezett károkat kell vizsgálni. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés