Ahogy arról korábban a Naphíre is beszámolt, az egyik népszerű magyar énekesnő drogbotrányba keveredett másfél hete. Most pedig újabb celebről hullt le a lepel, érte a TEK-esek mentek.
Mint azt megírtuk, nemrégiben hatalmas drogbotrány tört ki: egy hazai, népszerű énekesnőről derült ki, hogy bedrogozva akart véget vetni az életének. A fiatal énekesnőre a rendőrök találtak rá, miután a főbérlője értesítette a hatóságokat, ugyanis napok óta nem érte el a hírességet. A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, ahol az énekesnő véres karokkal, bedrogozva nyitott nekik ajtót. Az egyenruhások azonnal kórházba szállították a fiatal sztárt, majd átkutatták a lakását.
Az internet egyből találgatni kezdett, a rajongók szerint sok jel arra utalt, hogy Tóth Andi énekes lehetett a drogbotrányba keveredett énekesnő, ám ő maga és a menedzsere is cáfolta a dolgot. Mint mondták, Andi az elmúlt napokban reggeltől estig forgatott, dolgozott és stúdiózott.
Most újabb celebről derült ki, hogy drogokat használ. A Terrorelhárítási Központ még hétfőn vonult ki egy soproni házhoz kábítószer-kereskedelem miatt. A Bors cikke szerint egy korábbi Való Világ szereplőt tartóztattak le, aki a valóságshow 9. szériájában szerepelt.
Mint írták, arra a kérdésre, hogy ki pontosan a letartóztatott személy, a Győr- Moson-Sopron Megyei Rendőrkapitányság, és az Országos Rendőrfőkapitányság sajtóosztálya az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényre hivatkozva nem adtak választ.
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.