Mint azt a naphire.hu is megírta, nemrég kiderült, hogy borzasztó körülmények között tartottak kutyákat egy gyöngyösi háznál, amelyek Dolly menedzsérehez, P. Ritához tartoztak. Az állatmentőket is sokkolt a látvány, van amelyik négylábún nyílt sebek voltak, de találtak daganatos állatokat is. Beszámoltunk arról is, hogy Dolly azt állította, semmit sem tudott az egészről, aztán később kiderült, hogy a Felidae Hungary állatvédő egyesület már tavaly kizárta az énekesnőt, de még a gyöngyösi szomszédok is azt állítják, hogy az énekesnő biztosan tudott a brutális állapotokról. Az ügyben állatkínzás miatt indult eljárás.
Mint ismert, az énekesnő és az egykori menedzsere egymásra mutogatnak a gyöngyösi állatkínzás ügyében. A menedzser pedig fel is jelentette Dolly-t. Pedig korábban nagyon közel álltak egymáshoz, a Story magazin szerint össze is akartak költözni - szúrta ki az nlc.hu. Állítólag Dolly és P. Rita kapcsolata egy évvel ezelőtt romlott meg, már jóval az állatkínzási botrány kirobbanása előtt.
- mesélte Rita, aki rajongóból barát lett, majd később az énekesnő menedzsere, majd az örököse. Elmondása szerint nagy terveik voltak együtt: össze akartak költözni egy házban, ahol együtt élhettek volna, és a kutyáknak is megfelelő körülményei lettek volna a birtokon.
“Tavaly végre úgy tűnt, el tudunk költözni a kutyákkal. Dolly le is foglalózott egy házat magunknak, de végül meggondolta magát. (…) Ekkor romlott meg a kapcsolatunk igazán. Nem érdekelte, mi lesz az állatokkal, velem” – árulta el P. Rita, aki azt állítja, menedzserként ingyen dolgozott Dolly-nak, az énekesnő pedig csak akkor adott neki pénzt a cég költségeire, ha úgy tartotta kedve.
A köztük lévő egykori bizalmi viszony már a múlté, Dolly ugyanis hetekkel ezelőtt minden kapcsolatot megszakított Ritával, és ő sem kíváncsi az énekesnőre: “Várom, hogy mennyire perel, mert nem fogtam be a szám“.
Az exmenedzser azt is hozzátette, hogy biztos abban, hogy már nem ő az énekesnő örököse, ugyanis szerinte a botrán első napjaiban Dolly átíratta a végrendeletét.
Kapcsolódó cikkek
- Mi történt a TV2 sztárjával? OKJ-s vizsgával dolgozik milliók kedvence Száraz Dénes, egykor Magyarország egyik legismertebb sorozatszínésze most úszómesterként dolgozik a Dagály Fürdőben, miután az elmúlt időszakban kevés színészi feladatot kapott.
- Észbontó pert akasztottak Miley Cyrus nyakába - lopás lenne a sztár legnagyobb slágere? Beperelték Miley Cyrust, és a vádiratban azt állítják, hogy ő és a dalszerzőtársai, Gregory Hein és Michael Pollack egy Bruno Mars kislemezről másoltak le egyes részleteket, amikor a Grammy-díjas "Flowers" című világslágerét írták.
- "A szívem szakad meg" - valami véget ért, Mikes Anna szomorú bejelentést tett Mikes Anna a közösségi oldalán jelentette be, hogy idén már nem fog szerepelni a Dancing with the Stars című műsorban.
- Sokkoló videón, ahogy a Duna elárasztja Varga Viktor házát Varga Viktor énekes sokkoló videókkal mutatta be, mit tesz otthonával az árvíz.