Mikes Anna a közösségi oldalán jelentette be, hogy idén már nem fog szerepelni a Dancing with the Stars című műsorban.
Mint azt a naphire.hu is megírta, a TV2 a napokban bejelentette, kik lesznek a Dancing with the Stars ötödik évadának versenyzői. A rajongóknak feltűnhetett, hogy Mikes Anna neve nem szerepelt a mezőnyben. A profi táncosnő most maga közölte a közösségi oldalán, hogy már nem vállalta a szereplést.
- kezdte a bejegyzést Mikes Anna, majd azt is kifejtette, hogy mi áll a döntésének hátterében, szúrta ki a Blikk.
- magyarázta a táncosnő, aki azt is hozzátette, hogy csak azokra a felkérésekre mond igent, amit szívből tud csinálni, és idén ez most nem menne a Dancing with the Stars műsorában, mert úgy érzi, hogy a szereplése nem a táncról, hanem a bulvárról szólna. "Ebből pedig én szeretnék kimaradni" - jelentette ki.
Mikes Anna egyébként sok sikert kívánt az idei mezőnynek és hangsúlyozta, hogy számára családja nyugalma a legfontosabb.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Jennifer Lopez két hónapig húzta a világ agyát, most viszont úgy döntött, megtöri a csendet Jennifer Lopez közel két hónapnyi hallgatás után először szólalt meg a Ben Affleckkel való válásáról.
- Sokkoló diagnózist kapott sokak kedvenc sorozatának a színésznője, tavaly ősz óta mellrákkal küzd Jenna Fischer színésznő elárulta, hogy tavaly december óta mellrákkal kezelik.
- Életveszélybe került a magyar sztár a Milton hurrikán miatt Gombos Edina az Instagram-oldalán számolt be arról, hogy ő és a családja is életveszélybe kerültek a Milton hurrikán érkezése miatt.
- Krausz Gábor egy titokzatos személyt vádol hazugsággal Krausz Gábor a közösségi oldalán egy sokatmondó üzenetet küldött egy rejtélyes személynek. A rajongók egyből találgatni kezdtek, hogy mégis kinek szólhat mindez.