A legendás rádiós néhány hónappal ezelőtt teljesen eltűnt a nyilvánosság elől.
Mint azt a naphire.hu is megírta, 2024. augusztus 8-án, csütörtökön délután életének 78. évében, hosszas betegség után elhunyt Boros Lajos, gitáros-énekes, műsorvezető, a magyarországi reggeli rádiózás úttörője, A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje címmel kitüntetett művész.
A rádiós régóta súlyos betegséggel küzdött. Három évvel ezelőtt a YouTube-on indított egy beszélgetős sorozatot, azonban már hónapok óta nem jelentkezett új műsorral. A Blikk felidézte: a barátai azért kezdték el a sorozatot, hogy a korábban komoly egészségi problémákkal küzdő, szívműtétből és rákos megbetegedésből lábadozó barátjuknak segítsenek, adjanak számára újra szakmai célt. Boros Lajos és társai híres vendégekkel beszélgettek szakmáról, életről: járt a műsorukban Gálvölgyi János, Majka, Nagy Feró, Jakupcsek Gabriella, Koltay Róbert és Havas Henrik is. Március vége óta azonban egyetlen új rész sem született a kéthetente jelentkező műsorból.
A rádiós már egy ideje telefonon sem lehetett elérni, ugyanis folyamatosan ki volt kapcsolva. Az egész ország aggódott érte, azonban a barátok azzal nyugtatták a közvéleményt, hogy nincs nagy gond. Azt azonban régóta tudni lehetett, hogy Boros Lajos súlyos beteg, és egymás után küzdött meg az egyenként is súlyos egészségügyi problémákkal.
Az elmúlt kilenc évben többször műtötték, volt súlyos prosztataproblémája – daganatos betegsége –, kapott pacemakert, egy nagyobb szívműtét után pedig öt hétig feküdt kómában. A rádiós végül 2021-ben mondta ki először, hogy meggyógyult, ám a nagy visszatérés nem sikerült, pedig nagy szüksége lett volna egy fizető munkára, hogy a gyógyszereit fizetni tudja. "Ha már a gyógyszereimet ki tudnám belőle fizetni, megnyugodnék, és úgy érezném magam, mint egy krőzus. Összesen tizennyolc különböző pirulát kell szednem egy nap, van olyan gyógyszerem, amely négy-ötezer forintba is kerül, szóval több tízezres tételről beszélünk” - mondta 2022 nyarán Lali Király, hozzátéve, hogy a tartalékait erősen felélte, amikor kómában volt.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Összeomlott a TV2 sztárja, elhunyt testvérét gyászolja A Sztárban Sztár egykori versenyzője elvesztette imádott öccsét, aki mindössze 40 éves volt.
- Harry hercegnél betelt a pohár, aggódik a gyerekek mentális egészségéért A herceg úgy látja, hogy az okoseszközök ellopják a gyerekkort.
- Őrjöngenek a nézők az RTL műsora miatt: "A szerkesztők elvették Hevér Gábor győzelmét" Három hét után véget ért az RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsora. A nézők a finálén nagyon kiakadtak, ugyanis mindenki Hevér Gábornak szurkolt, azonban a fordulatok miatt végül az ártatlanok nyertek.
- Itt vannak az első felvételek: meglepetésszerűen visszatért Katalin hercegné a munkához Először jelent meg a nyilvánosság előtt kemoterápiás kezelésének befejezése óta Katalin walesi hercegnő, Vilmos brit trónörökös felesége.