Boros Lajos hónapok óta eltűnt. A legendás rádiós és barátai 3 évvel ezelőtt kezdték el a Lali király CsütörTöke című beszélgetős műsort a legnagyobb videómegosztó portálon, ám március vége óta egy új rész sem született a korábban kéthetente jelentkező műsorból. Boros a közösségi oldalain sem osztott meg semmit az utóbbi időben, és a Blikk munkatársai hiába keresik, telefonon sem lehet elérni, a készülék ugyanis folyamatosan ki van kapcsolva.
A lap megkereste Boros Lajos egyik jó barátját, Baráz Miklóst, aki elmondta, miért tűnt el a nyilvánosság elől teljesen Boros.
- mondta Baráz, hozzátéve, hogy a 77 éves rádiós inkább a családjával tölti az idejét és sokat sétál. Baráz szerint mikrofon elé már nagy valószínűséggel nem fog ülni Boros Lajos - szemlézte az NLC.
A legendás rádiós korábban komoly egészségi problémákkal küzdött, szívműtéten esett át, valamint rákkal is küzdött, sőt a nyílt szívműtétje után 5 hétre kómába esett.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Kulka János ledobta az atomot: a súlyos beteg színész visszatér a színpadra, és nem is akárhogy Az afáziával küzdő Kulka János visszatért a színpadra, és ráadásul nem is akárhogy.
- Tóth Gabi újabb poszttal jelentkezett, a kommentek pedig csak úgy záporoznak Tóth Gabi már az esti Sztárban Sztár All Stars műsorára készül.
- Szörnyű hírek érkeztek Tóth Andiról – Itt a vég? Hónapok óta nem elérhetők az internetes áruházban Tóth Andi ruhái. Június eleje óta pedig a ruhamárka és az énekesnő közösségi oldalán sem láthatók posztok az új darabokról.
- Hamarosan bemutatják Alec Baldwin elátkozott filmjét, itt vannak a részletek A Rust című filmet a jövő hónapban mutatják be egy lengyel filmfesztiválon, három évvel azután, hogy Halyna Hutchins operatőr meghalt a western forgatásán történt balesetben.