A népszerű rádiós már lányának is bemutatta új szerelmét, vagyis úgy tűnik, komoly a dolog.
Amióta a Retro Rádió sztárja szakított Várkonyi Andreával, szinte egyáltalán nem beszél a magánéletéről, ám az Anna and the Barbies énekesnője Bochkor Gábor és Lovász László vendégeként elszólta magát, amikor azon viccelődtek, hogy a műsorvezető tartozik Annának, amiért minden reggel őt kellett hallgatnia, és ezért a tartozásért akár természetben is fizethet. De hozzátette, nem akar belerondítani a rádiós párkapcsolatába.
A Blikk információi szerint Bochkor Gábor mindenkinek boldogan mutatta be választottját az egy hónappal ezelőtti születésnapi buliján a Kongresszusi Központban. Ráadásul Bocsi új szerelmét már nemcsak a barátai, hanem a számára legfontosabb ember, a lánya, Nóra is ismeri, a nagy eseményen ugyanis mindkét hölgy jelen volt.
"Látszott rajta, hogy boldog, és nemcsak azért, mert a születésnapját ünnepelték, hanem mert ott volt mellette a lánya és a barátnője is, aki egyébként láthatóan fiatalabb nála, de persze, ez nem meglepő"
– árulta el a rádiós egyik ismerőse, aki szintén ott volt a koncerten, amelyet Bochkor tiszteletére tartottak.
Bocsi és a gyermeke anyja, Várkonyi Andrea 12 év után 2018-ban szakítottak, és mivel a rádióst ez nagyon megviselte, jó ideig nem kezdett új kapcsolatba. 2021 májusában érkezett a hír, hogy ismét szakított, ami azért volt meglepő, mert senki nem tudott arról, hogy volt barátnője. Pedig – mint utóbb kiderült – több mint két éven keresztül volt együtt a Survivor döntőjéből és A Konyhafőnök VIP-ből ismert Demeter Alexandrával.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Nagy lehet a baj, ismét egy kórházból jelentkezett be Vajna Timi Andy Vajna özvegye hosszú évek óta küzd azért, hogy végre édesanya lehessen.
- Maggie Smith-t gyászolják a Harry Potter-rajongók: a legendás filmek rengeteg szereplője nincs már köztünk A Harry Potter-filmek ikonikus szereplői örökre beírták magukat a filmtörténelembe, és mindannyiunk szívébe. Sajnos azonban az évek során több színésztől is el kellett búcsúznunk, akik életre keltették a Harry Potter-univerzum karaktereit. A rajongók most Maggie Smith-től búcsúznak, aki Minerva McGalagony professzorként vált legendává. Halála szomorú apropóján megemlékezünk azokról a színészekről, akik a Harry Potter-filmek elkészülte óta elhunytak.
- Megható sorokkal búcsúzott Maggie Smith-től a Harry Potter-filmek sztárja Daniel Radcliffe, a Harry Potter-filmsorozat által hírnevet szerzett brit színész megható sorokkal búcsúzott el a pénteken elhunyt Maggie Smith-től, aki a filmsorozatban Minerva McGalagony professzort alakította.
- Undorító részletek kerültek napvilágra Sean "Diddy" Combs bűnügyéről Sean "Diddy" Combs tanúskodni akar a szexkereskedelem és zsarolás vádjával indított büntetőperében, az ügyvédje közlése szerint.