Egy orosz szupermarketlánc tulajdonosa bejelentette, hogy egymillió rubel, vagyis nagyjából 4 millió forint kártérítést fizet mindenkinek, akik bizonyítottan ételmérgezést kaptak a boltban kapható termékektől. Ezt hallván sok vásárló vérszemet kapott, olyannyira, hogy egészen extrém határokig is elmerészkednek a kártérítés érdekében.
A hónap elején a jekatyerinburgi székhelyű Zhiznmart szupermarketlánc igen komoly vádakkal szembesült, mivel állítólag kompromittált élelmiszereket árusítottak, amelyek legalább 18 embert kórházba juttattak ételmérgezéssel. Emiatt több beszállító is úgy döntött, hogy felfüggeszti az együttműködést a Zhiznmarttal, attól tartva, hogy a Rospotrebnadzor, Oroszország fogyasztóvédelmi ügynöksége, őket is ellenőrizheti – írja a Femina.
Üres polcokkal és romos hírnévvel szembesülve, a Zhiznmart alapítója komoly lépésre szánta el magát és bejelentette: minden olyan személynek, aki bizonyítottan a bolt termékeitől kapott ételmérgezést, egymillió rubel kártérítést fizet. Az ígéret hamar elterjedt, és nem sokkal később az emberek elkezdték kiprovokálni, hogy a Zhiznmart termékeitől ételmérgezést kapjanak, és kártérítést igényelhessenek.
Amennyire tudom, a legfrissebb információk szerint a Rospotrebnadzort és a helyi kórházakat elárasztották a Zhiznmarttal kapcsolatos ételmérgezési panaszok, bizonyíték nélkül - mondta Ivan Zaichenko, a Zhiznmart alapítója.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Ez a cuki víziló bébi az ujjai köré csavarta a világot, mindenki Moo Dengre kíváncsi Egy víziló bébi okoz éppen hatalmas őrületet Thaiföldön.
- Ezeket mindenki imádni fogja: új emojik érkeznek az okostelefonokba Az Unicode Standard a héten jelentette be, hogy hamarosan nyolc új emoji érkezik az okostelefonokba, amelyek között lesz egy szem alatti táskákat ábrázoló arc, egy ujjlenyomat emoji, egy lila folt szimbólum, egy retek, egy lombtalan fa, egy hárfa és egy lapát. Ezek mellett egy új zászló is érkezik a gyűjteménybe: a La Manche-csatornában található sziget, Sark hivatalos zászlaja lesz elérhető. A felhasználók körében máris nagyon népszerűek az új hangulatjelek, és az abszolút kedvenc az az emoji, amelyiknek karikás a szeme.
- "Olyan volt, mintha szétlapítottak volna" – Videón, ahogy Károly királyt leteperi egy csoport új-zélandi sportoló Egy csapat fiatal rögbis lányok hozták teljesen zavarba Károly királyt, akit egy hatalmas csoportos ölelésbe zártak.
- Hogy micsoda!? A Netflix sikersorozatában kapott szerepet a francia first lady Brigitte Macron, Franciaország first ladyje cameo-szerepet kapott az Emily in Paris című sikersorozat legújabb évadának egyik részében.