Az orosz kormány eltörölte 140 ezer tonnáig a fagyasztott csirkehús behozatali vámját a kínálat növelése és az árak letörése céljából. A döntés 2024 december végéig érvényes.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/vlagyimir-putyin-mti-1.inbox800x450.jpg)
Az intézkedés azután látott napvilágot, hogy Vlagyimir Putyin bocsánatot kért egy nyugdíjastól, aki egy múlt heti televíziós kérdés-felelet műsorban a tojás és a csirke magas árára panaszkodott az orosz államfőnek - írja az MTI.
A kormány a jövő év első felében 1,2 milliárd tojást is mentesített az importvám alól, hogy mérsékelje az idén több mint 50 százalékkal dráguló termék árát, ami leginkább az alacsony jövedelműeket sújtja.
Az orosz statisztikai hivatal szerdán azt közölte, hogy a tojás ára a december 18-ig tartó héten 4,62 százalékkal, a megelőző héten pedig 4,55 százalékkal emelkedett. Az éves fogyasztói infláció 7,48 százalék volt a december 18-én záródott héten, ami jóval meghaladja az orosz jegybank 4 százalékos inflációs célját.
Lapunk arról is, hogy kiderült Putyin hazugsága Prigozsin halálával kapcsolatban. A Wall Street Journal szerint ugyanis az Embraer Legacy 600-as repülőgép szárnya alá egy pokolgépet rejtettek, ez okozta a repülőgépszerencsétlenséget. Emellett amerikai és orosz biztonsági hírszerzési tisztviselőkre hivatkozva kiemelték azt is, hogy nem igaz a Kreml hivatalos verziója, miszerint egy, a fedélzeten felrobbant kézigránát okozta a tragédiát.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.