Hirdetés

Ittasan, konyhakéssel támadt rá az élettársára egy debreceni férfi

Nap Híre portré Nap Híre

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség vádirata szerint az ittas vádlott a közös lakásukban egy konyhakéssel támadt rá a sértettre.

A vádirat szerint a vádlott és a sértett több mint 20 éve élnek élettársi kapcsolatban egy debreceni lakásban. Az elmúlt években rendszeresek voltak közöttük a viták és a veszekedések.

2023. július 14-én dél körül mindketten otthon tartózkodtak, a vádlott erősen ittas állapotban volt és a konyhában tartózkodó élettársán számon kérte, hogy aznap miért nem vett neki szeszes italt. Emiatt köztük heves vita alakult ki, a vádlott folyamatosan szidta a sértettet, majd felindult állapotban a konyhaasztalról felvett egy 19 cm pengéjű kést és azzal hadonászva fenyegette a sértettet. Az asszony védekezésként maga elé tartotta a kezeit, azonban a vádlott odalépett a sértett közelébe és hirtelen mozdulattal kétszer a mellkasa felé szúrt, a szúrások a nő feltartott jobb alkarját találták el - olvasható az ügyészség honlapján.

A sértett erősen vérzett, sikerült kimenekülnie a lakásból és a szomszédoktól kért segítséget.

A nőnek a bántalmazás következtében közvetett életveszéllyel járó szúrt sérülései keletkeztek. Figyelemmel az elkövetéshez használt eszközre és a sértett felsőtestére irányuló szúrásokra, a vádlott abba belenyugodva cselekedett, hogy magatartása halálos eredménnyel is járhat.

Az ügyben a nyomozást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatta le.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség a vádlott ellen emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. Az ügyészség mértékes indítványként azt rögzítette, hogy a vádlott beismerése és a tárgyalásról való lemondása esetére őt a törvényszék 7 év börtönbüntetésre ítélje és 7 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától, továbbá az elkövetéshez használt konyhakést kobozza el.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés