Hajtóvadászatot indítottak a rendőrök a gyilkos után.
Egy 42 éves férfi megszúrta a feleséget és az anyósát, majd elmenekült, magával vitte a 4 éves kisfiát is. A rendőrök épségben megtalálták a gyermeket, Gál Jánost azonban továbbra is nagy erőkkel keresik.
A gyanú szerint a képen látható férfi szeptember 11-én este Hajdúböszörményben egy késsel megszúrta a feleségét és az anyósát. A 32 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni, a helyszínen életét vesztette. Az 55 éves anyját a mentősök kórházba szállították - olvasható a police.hu oldalon.
Gál János a bűncselekményt követően elmenekült a helyszínről, és magával vitte feleségével közös gyereküket. A rendőrök a 4 éves kisfiút a férfi egyik ismerősénél sértetlenül megtalálták, az apát továbbra is nagy erőkkel keresik.
A rendőrök azt kérik, hogy aki a képen látható Gál János felismeri, vagy a tartózkodási helyéről információja van, jelentkezzen személyesen a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányságon (Debrecen, Kossuth utca 20.), illetve tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyen hívható, 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán vagy a 112-es központi segélyhívón! A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Kegyetlen gyermekbántalmazás: földhöz vágta az öt hónapos gyermekét egy férfi, belehalt a sérüléseibe A Békés Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt indítványozta egy 35 éves békési férfi letartóztatását. Az elkövető olyan súlyosan bántalmazta a gyermekét, hogy a kisbaba belehalt a sérülésekbe.
- Halálos tragédiához vezetett egy gépkezelő gondatlansága a békéscsabai gyárban Emberi gondatlanság miatt történt halálos üzemi baleset tavaly augusztusban egy békéscsabai gyárban, ezt állapította meg a rendőrség, amely befejezte az ügy vizsgálatát.
- Tragédia Murakeresztúron: brutálisan meggyilkoltak egy 28 éves nőt A haláleset körülményeit a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.
- Most jött: elkapták a veszélyes tinit, aki napokig szökésben volt, brutálisan megkéselt egy gyereket A fiatal egy javítóintézetből szökött meg.