Hirdetés

Elfogták a párt, akik fényes nappal raboltak ki egy magyar bajnok bokszolót a Népligetnél

Nap Híre portré Nap Híre

Elfogták azt a párost, amely a Népligetnél kirabolt egy magyar bajnok bokszolót a napokban. Koloszár Valentin ökölvívó nem feljelentést tett, hanem a közösségi médiában osztotta meg a történteket.

A rendőrség csütörtöki közleménye szerint egy fiatal férfi szeptember 8-án a népligeti autóbusz-állomáson várakozott. 19 óra körül egy babakocsit toló férfi lépett oda hozzá, majd pénzváltásra kérte, viszont az igazi bankjegyekért cserébe hamisat adott, aztán elfutott. A sértett utolérte, majd kérte, hogy adja vissza a pénzét – írja a Blikk

A szóváltás közben megjelent egy nő, aki kiabált, szidalmazta a sportolót, majd kést fogott rá. Közben arra is utasította, hogy vegye elő a tárcáját. A fiatal férfi eleget tett a felszólításnak, így a nő kivett még háromezer forintot a tárcából, aztán a társával távoztak. A nyomozók a sportoló Tiktokra feltöltött videója alapján azonosították az elkövetőket. 

A 36 éves V. Zoltánt és a 28 éves T. Máriát a budapesti rendőrök szeptember 11-én fogták el, rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették, s kezdeményezték a letartóztatásukat.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés