Mint arról az index beszámolt, egy budapesti irodaház parkolójában külön női parkolót alakítottak ki. Állítólag a nagyobb biztonság a cél.
Míg a nyugati világban elfogadott alapelv a nemek egyenlősége, és rég megszűntek a nőkkel szembeni társadalmi diszkriminációk, a többemeletes mélygarázsok esetében több országban kivételt tettek már,
legutóbb Magyarországon is.Oldalak
Németországban például már számos többszintes parkolóban vannak olyan elkülönített zónák, amiket
kizárólag nők vagy gyermekes családok használhatnak.
Az Rtl.hu idézi a BBC egy cikkét, amely szerint évekkel ezelőtt azért hoztak létre női szektorokat dél-koreai parkolókban, mert több erőszakos bűncselekmény is történt a mélygarázsokban.

Ott a biztonság növelése érdekében arra kötelezték a nagyobb parkolókat, hogy a helyek legalább tíz százalékát – lehetőleg a bejárathoz közel – női parkolónak jelöljék ki.
Mint arra a telex emlékeztet, korábban Magyarországon is volt már hasonló kezdeményezés: 2015-ben egy szegedi bevásárlóközpont szintén a biztonságérzet növelésével indokolta női parkolók kialakítását.
Kapcsolódó cikkek
- Közleményt adott ki a mobilszolgáltató, ügyfeleiknek fontos tennivalójuk lesz Holnaptól fontos változások történnek, ezért szükség lehet a készülékek beállítására.
- Bele is halhat, ha légkondit használ - súlyos figyelmeztetés jött A légkondikban is megtalálható legionella baktérium akár halált is okozhat.
- Már 170 éve hajtjuk rendületlenül a Singer varrógépet Amilyen a ruházkodásban a Levi’s márka, olyan örök ikon a ruhakészítésben a ma 170 éves Singer varrógép.
- Kis híján az életébe került a szülés: húsevő baktérium támadta meg a fiatal anyukát A nő mindenféle komplikáció nélkül adott életet kislányának, ám hamarosan nagyon rossz dolgok kezdtek történni vele.