Sebestyén Márta már négyszer is énekelt a királyi családnak, III. Károly királynak pedig nagyon megtetszettek a magyar népdalok.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/iii-karoly-kiraly.inbox800x450.jpg)
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes, Sebestyén Márta Göncz Árpád utolsó elnöki látogatásának apropóján énekelt a néhai II. Erzsébet királynő előtt. Saját bevallása szerint nagyon izgult, de a legjobban nem a fellépés, hanem az ünnepi ebéd miatt, amelyen a királyi család is részt vett.
"Bevallom, nagyon féltem, ahogy az asztalnál ültem, hogy nehogy leegyem a gyönyörű ruhámat. Károly király, akkoriban még herceg volt, az ő titkára ült mellettem, aki azt javasolta, hogy véletlenül se a királynőre nézzek majd, miközben énekelek, mert ő olyan fegyelmezett, hogy rajta semmilyen érzelmet nem fogok látni, és akkor tuti, hogy meg fogok rémülni. Ezért inkább azt tanácsolta, hogy Károlynak énekeljek, akinek szinte felragyogott az arca, miközben hallgatott" – nyilatkozta a Borsnak, hozzátéve, hogy sokáig levelezett is Károllyal.
"Az előadás után oda is jött hozzám a tömegen keresztül, és megkérdezte, hogy hol lehet többet hallani ezeket a dalokat. Majd kaptam tőle egy levelet, amiben nagyon kedvesen írt. Külön kiemelte azt is, hogy mennyire tiszteli az országunkat, a történelmünket és a kultúránkat. Sőt még azt is belefogalmazta, hogy alig várja, hogy újra hallhasson énekelni. Mindezt úgy írta végül alá, hogy: üdvözlettel, a te Károlyod" – mesélte.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.