"Nyaljátok a zacsit" -köszönt el Noel a több ezer hallgatótól.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/sebestyen-balazs-szuletesnap.inbox800x450.jpeg)
Igazán rendhagyó beszélgetésnek lehetettek fültanúi a Rádió 1 hallgatói ma reggel, ugyanis Sebestyén Balázs kisebbik fiával, Noellel beszélgettek a műsorvezetők. A kisfiúról hamar kiderült, hogy éppen olyan szabadszájú, mint az édesapja, amit mi sem bizonyít jobban, mint az az üzenet, amit a beszélgetés végén hagyott a hallgatóknak - szúrta ki a Blikk.
A portál szerint Noel neve akkor merült fel a műsorban, amikor szóba került egy sportkártyagyűjtő lány, aki komoly bizniszt folytat a kártyák adásvételével. Ekkor kiderült, hogy Balázs fia, Noel is kedveli a focis kártyákat, sőt, egy körülbelül 10-12 ezer lapos gyűjteménye van. "Szia, Nono!"– köszöntötte a kisebbik, kilencéves gyermekét Balázs, majd úgy folytatta, hogy elmondta neki, hogy apa kicsit pénzt keres és éppen megcsinálják a bizniszt. Majd rákérdezett, hogy milyen kártyái vannak Noelnek, amin aláírás is szerepel.
Van Ronaldo, Ronaldinho, Zidane, Marcelo, Sennából kettő és még egy Musiala
- sorolta Noel a neveket, de azt nem tudta megmondani, eredeti példányok-e, mire Balázs úgy reagált, hogy este az lesz a program, hogy ezt kiderítik.
Rákóczi Feri azt is megígérte a kilencéves fiúnak, hogy legközelebb Fifáznak egyet, majd ezután Balázs rákérdezett, hogy meg van-e szeppenve, ugyanis tudta jól, hogy a kisfia most először beszél élő adásban.
A műsorvezető azt is megkérdezte fiától, hogy szeretne-e valamit üzenni a hallgatóknak, mire ő azt mondta, hogy nem, majd kisvártatva meggondolta magát és azt mondta:
Nyaljátok a zacsit!
A nagy nevetés közepette, ami a kisfiú tréfás megjegyzését követte, Balázs megfejtette, hogy a kisfia ezt a dumát Azahriah-tól hallhatta.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.