A nyomozati iratokból kiderült, hogy Schadl György, a végrehajtói kar elnöke két alkalommal is az Igazságügyi Minisztériumban tárgyalt a letartóztatási előtti napon.
A 24.hu információi szerint szerint a végrehajtók elnöke 2021. november 4-én reggel fél 9-kor ment be a minisztérium Nádor utca 22. szám alatti épületébe, ahol negyven percet töltött. Schadl ezután Takács Katalin, a végrehajtói kar hivatalvezetője társaságában távozott a minisztériumból. A nyomozók egy kávézóig követték őket, majd a páros körülbelül félórás beszélgetés után a Szabadság térre sétált, ahonnan a nő a végrehajtói kar autójával távozott. A nyomozók megfigyelése szerint Schadl a kommunikációja és az artikulációja alapján vitatkozhatott Takács Katalinnal.
Ezután tovább követték a végrehajtók elnökét, aki visszament az Igazságügyi Minisztériumba, ahol újabb 40 percet töltött el. A nyomozati anyagból az nem derült ki, hogy Schadl kivel tárgyalt, de az igen, hogy ő és Völner Pál három perc különbséggel távozott a minisztérium épületéből 10 óra után.
Itt az Igazságügyi Minisztérium válasza arra, hogy kivel tárgyalt Schadl György
Hivatkozás másolásaA tárca sajtóosztálya a 24.hu kérdésére azt válaszolta: az Igazságügyi Minisztériumba való beléptetéseket a Készenléti Rendőrség végzi, a belépési adatokkal ők rendelkeznek, azonban ezen adatokat maximum egy évig tárolják csak, így az említett dátummal kapcsolatban nem tudunk tájékoztatást adni. Közölték azt is, hogy Varga Judit aznap Miskolcon tartózkodott, ahol 8 és 12 óra között egy védelemipari konferencián vett részt Palkovics Lászlóval. Tehát hangsúlyozták, az igazságügyi miniszter nem tartózkodott a tárca épületében.
A lap kereste az ügyben Takács Katalint is, ám őt nem érték el. Schadl György védője, Morvai Attila viszont megszólalt. Mint mondta, az eljárás szempontjából nem volt releváns a találkozó, nem került be a vádiratba sem, ezért nem foglalkoznak vele, de tud a találkozóról. A lap megjegyezte azt is, hogy Takács Katalin nem részese a büntetőügynek.
Mint azt a naphire.hu is megírta, Schadl Györgyöt és Völner Pált, valamint húsz társukat korrupciós és vagyon elleni bűncselekményekkel, valamint pénzmosással vádolják. Az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyének a tárgyalása februárban kezdődött el, az ügyészség Schadl Györgyre 10, Völner Pálra pedig 8 év börtönt kért a bűncselekmény beismerése esetén.
Előbbire 200, utóbbira 25 millió forint pénzbüntetés kiszabását is indítványozták, továbbá mindkettőjüknél tíz év közügyektől eltiltást, a jogi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltást kértek, valamint vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig. Az előkészítő ülésen mindketten tagadták bűnösségüket.
Kapcsolódó cikkek
- Horror Szegeden: három holttestet találtak a lakásban, egyelőre nem tudni, mi történt Három holttestet találtak Szegeden egy lakásban, a makkoserdő soron – közölte a Szeged365-tel a Csongrád-Csanád megyei rendőrség.
- Szörnyű baleset ért egy gyermeket Szabolcsban, beleesett a szemétégető gödörbe és súlyosan megsérült A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal az apával szemben, akinek a gondatlansága miatt 4 éves fia a szemétégető gödörbe esett, és súlyosan megégett.
- (18+) Kegyetlen gyermekbántalmazás: földhöz vágta az öt hónapos gyermekét egy férfi, belehalt a sérüléseibe A Békés Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt indítványozta egy 35 éves békési férfi letartóztatását. Az elkövető olyan súlyosan bántalmazta a gyermekét, hogy a kisbaba belehalt a sérülésekbe.
- Halálos tragédiához vezetett egy gépkezelő gondatlansága a békéscsabai gyárban Emberi gondatlanság miatt történt halálos üzemi baleset tavaly augusztusban egy békéscsabai gyárban, ezt állapította meg a rendőrség, amely befejezte az ügy vizsgálatát.