Szörnyű baleset ért egy gyermeket Szabolcsban, beleesett a szemétégető gödörbe és súlyosan megsérült
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal az apával szemben, akinek a gondatlansága miatt 4 éves fia a szemétégető gödörbe esett, és súlyosan megégett.
A vádirati tényállás szerint a vádlott 2023. szeptember 22-én, este, nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott, melytől még másnap is ittas volt. Elhatározta, hogy a családi ház udvarán egy nagyméretű gödröt ás, és abban a felgyűlt hulladékot és ruhaneműket elégeti - írják az ügyészség honlapján.
A férfi a gödröt telepakolta, majd a hulladékot meggyújtotta. Mikor az égett, egy doboz sörrel a kezében a gödörtől néhány méterre leült egy székre pihenni. Eközben a vádlott felügyelete alatt az udvaron játszott 4 éves gyermeke, aki a tárolóból kihozott egy ruhadarabot, hogy azt a tűzbe dobja. A vádlott észlelte a gyermek szándékát, azonban nem akadályozta meg, hogy a veszélyes területet megközelítse. A gyermek a gödör széléhez érve az egyensúlyát elvesztette, és fejjel előre az égő hulladékba zuhant. Az apa a gyermeket a lábánál fogva a gödörből kirántotta, aki addigra már életveszélyes égési sérüléseket szenvedett.
A főügyészség az apát gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségével vádolja, vele szemben végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Döbbenetes dolgot rögzített a rendőrségi traffipax Mondhatni, történelmi traffipax fotó készült egy Audisról, azonban az autó sofőrje nem biztos, hogy örülni fog a fotónak.
- Sokkoló bűncselekmény rázta meg Debrecent: egy 13 éves gyerek is érintett Debrecenben kirabolt egy férfi egy 13 éves gyereket, miután megfenyegette, hogy elvágja a torkát, ha nem adja oda neki a pénzét – derült ki a Hajdú-Bihar vármegyei Főügyészség közleményéből.
- (18+) Gyomorforgató tett: szexuálisan bántalmazta egy házaspár a nevelésükre bízott kisfiút Letartóztatott a bíróság egy házaspárt, mert a férfi és a nő szexuálisan bántalmazta a nevelésükre bízott gyermeket Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyében - közölte a vármegyei főügyészség kedden az MTI-vel.
- (18+) Vérfürdő az iskolában: megszúrta a tanárait és egy diáktársát egy 14 éves lány A fiatal lány tagadja, hogy meg akarta volna ölni őket.