Hirdetés

Nézze, kiket hallgattak le Schadl-ügyben!

Garai Kitti portré Garai Kitti

Mint ismert, Völner Pált és Schadl Györgyöt, valamint húsz társukat korrupciós és vagyon elleni bűncselekményekkel, valamint pénzmosással vádolják. Most a nyomozati iratokból kiderült, kiket hallgattak még le az ügyben.

A 24.hu cikke szerint a nyomozati iratokból kiderült, hogy Schadl elfogása után másfél hónappal az ügyészség indítványára a bíróság engedélyezte, hogy Czine Ágnes alkotmánybíró két, végrehajtóként dolgozó gyermekét lehallgassák. A nyomozók szerint ugyanis bizalmas kapcsolatban álltak Schadl Györggyel és feleségével. 

Az alkotmánybíró lánya, Fiedler Laura konspirált körülmények közt találkozhatott a végrehajtói kar vezetőjének nejével Schadl letartóztatása után, Fiedler Bálinttal kapcsolatban pedig az vetődött fel, hogy közreműködhetett abban, hogy az egyik későbbi vádlott (R. R) és társai jogtalan előnyhöz jussanak. A. T. ötödrendű vádlott a nyomozati vallomásában ugyanis arról beszélt, hogy Fiedler mások mellett egy nagy értékű felszámolási ügy rendezésében próbált segédkezni, és több, Schadlt érintő üzleti tárgyaláson is jelen volt - írja a lap. 

A nyomozók Fiedler Bálint irodájának adatait le is kérték, és bár mindkét testvért lehallgatták, úgy tűnik, végül még csak tanúként sem idézték be őket a hatóságok. Mindezek alapján úgy látszik, a Fiedler testvérek teljesen kimaradtak a Völner–Schadl-ügyből.

A dokumentumok szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság 2021. december 15. és 2022. március 14. közt engedélyezte az információs rendszer titkos megfigyelését, vagyis Fiedler Bálint és Fiedler Laura önálló bírósági végrehajtó lehallgatását. Erre tehát azután került sor, hogy Schadl már letartóztatásban volt. Fiedler Bálint és testvére nem kívánt válaszolni a 24.hu kérdéseire.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés