Hirdetés

Kivégzéstől retteg a zárkájában a bírósági végrehajtó feje, Schadl György

 portré

Schadl György azért retteg a zárkában, mert a páncélszekrényében kényes tartalmú fotókat és DVD-ket foglaltak le közéleti szereplőkről - köztük három miniszterről -, ami rendkívül kompromittálja őket.

Mint azt a naphire.hu is megírta, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatásban lévő elnökét, Schadl Györgyöt és szintén végrehajtó feleségét korrupció gyanúja miatt tavaly novemberben fogták el a Liszt Ferenc reptéren, amint a Dubajba tartó gépre akartak felszállni. Schadl most a kivégzéstől retteg, ezért külön zárkát szeretne magának.

Az elnök félelme abból ered, mert a házkutatás során a páncélszekrényében prominens személyekről készült kompromittáló anyagokat találtak. Ezt a hírt az RTL Klub hozta nyilvánosságra idén január végén. Ehhez jön az is, hogy az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter az idén februárban tett bejelentést, miszerint a kormány három meleg miniszterének a botrányát készíti elő egy blog.

Ezek miatt tart állítólag attól Schadl, hogy örökre el akarják hallgattatni, és ezért kérte, hogy egyszemélyes zárkába kerülhessen - írta meg a Blikk.



Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés