Nemsokára megszületik első gyermekük, de már ma is ünnepelnek.
"A világ legboldogabb emberei vagyunk, mert szülők leszünk. Nagyon várunk kisbabánk" - posztolta március végén Puskás Peti. Puskás-Dallos Bogi azóta szinte ragyog, a közösségi oldalára feltöltött képekről süt a boldogság.
Azonban az életük nem áll meg, bár a baba néhány héten belül megszületik, az énekesnő még várandósan is járt koncertekre, sőt a Celebrandit is terhesen forgatta. Volt, hogy emiatt beszóltak neki, ám Bogit sem kell félteni, visszaszólt a kommentelőnek.
Bogi és Peti már nagyon várja, hogy bővüljön a családjuk, a mai nap azonban szintén nagyon fontos az életükben, hiszen pontosan két évvel ezelőtt mondták ki a boldogító igent. Az énekesnő most egy romantikus esküvői fotót is közzétett a közösségi oldalán.
Kapcsolódó cikkek
- Tóth Vera kicsit sem fogta vissza magát, elmondta a véleményét Krausz Gáborról Krausz Gábor és Tóth Gabi másfél hónappal ezelőtt jelentette be, hogy elválnak útjaik.
- Mit művelt a Viszkis? Tiltólistára került Ambrus Attila ebben a magyar városban Nem kapta meg az árusításhoz szükséges engedélyt.
- Meglepő lépésre szánta el magát III. Károly, ez mindent megváltoztat Elkötelezett III. Károly király, kész mindent megtenni, hogy helyreálljon a családi béke.
- Rendkívüli hír érkezett: 27 év után letartóztatták Tupac gyilkosát A fiatal rappert még 1996-ban gyilkolták meg.