Az Elf Bar után új őrület fenyegeti a tiniket, mégpedig a Poco Bar. Az eszköz illegális, és ijesztően népszerű.
![poco](https://storage.googleapis.com/naphire/poco.inbox800x450.png)
A Poco Bar egyfajta cigaretta helyettesítő, amely akár tízezer slukkot is bír. Ennek az eszköznek bizonyos fajtáiba gyárilag kannabinoidot is keverhetnek, így ezek tulajdonképpen amolyan „Z-generációs jointoknak” is tekinthetők - derül ki az ATV Híradójából.
Magyarországon az Elf bar és a Poco bar minden fajtája tiltott. Ennek ellenére, vagy épp ezért rendkívül népszerű mindkét termék, és főleg a fiatalok, a középiskolások körében. A fő baj ezekkel az, hogy egy cigaretta hatóanyagának a sokszorosát tartalmazzák és szinte sosem fogynak ki. A Elf Bar 600-3000 slukk után kifogy, a Poco bar viszont ennek sokszorosát, akár tízezer slukkot is bír. Márpedig nagyjából 100 slukk egy teljes doboz cigarettának felel meg.
Zacher Gábor toxikológus azt mondta, hogy “ha ezt úgy használjuk, hogy folyamatosan szívogatjuk egy 6-800-as puffot elszívok egy nap alatt ez annyit jelent, mintha 5-6 doboz cigarettát elszívtunk volna”. Szerinte nehéz leállni 4-5 slukk után, és ezen eszközök visszaszorítására nem a tiltás a legjobb módszer, hanem a felvilágosítás és a prevenció.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rémisztő hír érkezett: újabb veszélyes kór ütötte fel a fejét, már két ember halálát okozta Először okozta ember halálát a Zika-vírushoz hasonló elváltozásokkal járó Oropouche-láz - jelentette be a brazil egészségügyi minisztérium csütörtökön két észak-brazíliai nő halára hivatkozva.
- Riadót fújtak: új halálos betegség terjed, már több áldozata is van Újabb gyógyíthatatlan betegség jelent veszélyt az emberekre. A koronavírus a mai napig jelen van az életünkbe, most pedig egy újabb komoly fertőzés ütötte fel a fejét, ami képes az emberekre is átterjedni.
- Nagy a baj, kitört az extrémhőség-járvány: az ENSZ felszólította az országokat António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön felszólította az országokat, hogy cselekedjenek az általános éghajlatváltozás okozta "extrémhőség-járvány" ellen, pár nappal azután, hogy a világban rekordmeleget mértek.
- Megvan a boldog élet titka: azonnal tedd magadévá ezt az 5 szokást Ha körülnézel a környezetedben, azt láthatod, hogy egyesek félig telinek, mások félig üresnek látják a poharat. Azonban arról te magad dönthetsz, hogy miként szeretnéd élni az életed. Most kiderült, mi az az öt szokás, amivel boldogabbá tehetjük a napjainkat, így az egész életünket is.