84 éves korában meghalt Pap Éva.
Július 23-án elhunyt Pap Éva Jászai Mari-díjas színművész. A 84 éves színésznő halálának hírét a családja kérésére nem adták hírbe, ám végül a Madách Színház nemrég közzétette egy bejegyzésben a gyászhírt.
Pap Éva 1961-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Hivatásos színészi pályafutását a Szegedi Nemzeti Színháznál kezdte. Később tagja volt a Nemzeti Színháznak, a Vígszínháznak, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színháznak, a kecskeméti Katona József Színháznak és Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Színháznak - írja a színház a Facebook-oldalán megosztott közleményben.
A Madách Színházban 1994-től 2003-ig játszott. Az Oliver című előadásban az Öreg Sallyt, a Lugosiban Mimi Archot alakította. Legjelentősebb szerepe Németh László Széchenyi című drámájában volt, melyben Crescenitát játszotta férje, Koltai János oldalán. Pap Évát többtucatnyi magyar filmben is láthatta a közönség; Keleti Márton, Makk Károly és Fábri Zoltán műveinek is rendszeres szereplője volt.
Legjelentősebb filmjei között volt az 1966-os Egy magyar nábob és az 1971-es Szindbád.
Kapcsolódó cikkek
- Mit művelt a Viszkis? Tiltólistára került Ambrus Attila ebben a magyar városban Nem kapta meg az árusításhoz szükséges engedélyt.
- Meglepő lépésre szánta el magát III. Károly, ez mindent megváltoztat Elkötelezett III. Károly király, kész mindent megtenni, hogy helyreálljon a családi béke.
- Rendkívüli hír érkezett: 27 év után letartóztatták Tupac gyilkosát A fiatal rappert még 1996-ban gyilkolták meg.
- Már jön is a második közös baba? Meglepő dolgot mondott G.w.M A rapper elkötelezett a családja iránt.