Egyre dagad az újabb botrány: Pottyondi Edina ma reggel bejelentette, hogy kik azok a hazai hírességek, akik a kegyelmi ügy miatt szervezett, péntek esti tüntetés mellé álltak. A listán szerepelt Curtis neve is, aki azonban az Instagram-oldalán cáfolta mindezt, és azt állítja, hogy nem adta a nevét semmilyen szerveződő megmozduláshoz vagy tüntetéshez. Osváth Zsolt most az Instagram-történetében reagált a történtekre, s bár megpróbálta a rapperrel is tisztázni a helyzetet, az letiltotta minden közösségi platformról őt.
- kezdte az influenszer, aki beszámolt arról is, hogy ő minden részletet elküldött a pénteki tüntetés szervezésével kapcsolatban a rappernek, így azt is, hogy ez pártpolitikától mentes és a gyerekek mellett szól. Elmondása szerint még telefonon is beszéltek róla, és Curtis beleegyezett, aláírta, hogy a nevét adja hozzá. "Azt mondta, csináljuk barátom, ez nem kérdés, ma pedig mindezt letagadta" - árulta el Zsolt.
Miután Curtis közzétette ma reggel a bejegyzését, miszerint nem adta a nevét semmilyen szerveződő megmozduláshoz, tüntetéshez, Osváth Zsolt azonnal megjelent a kommentszekcióban, és közölte egykori barátjával, hogy mélységesen csalódott benne és szégyelli magát helyette is. A rapper erre egész egyszerűen csak annyit reagált, hogy minden platformjáról letiltotta őt - állítja az influenszer.
- fogalmazott, hozzátéve, hogy mindenkit arra kér, hogy legyen ott pénteken a tüntetésen.
- állítja Osváth.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Hihetetlenül szalad az idő: 5 éves lett Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya már az ötödik születésnapját ünnepli, a jeles nap alkalmából pedig az édesanyja egy fotómontázzsal köszöntötte fel a közösségi oldalán.
- Margot Robbie halálra rémült A Wall Street farkasa castingján: azt hitte börtönbe kerül Margot Robbie olyan kreatív döntést hozott, hogy "A Wall Street farkasa” című film castingján ahelyett, hogy megcsókolta volna Leonardo DiCapriót, a "Barbie” sztárja inkább megpofozta őt.
- Sánta Laci őszinte vallomást tett: így érzi magát a válása óta Sánta Laci néhány évvel ezelőtt vetett véget a házasságának a gyermeke édesanyjával, most pedig elmesélte, hogy hogyan éli meg a mindennapokat azóta. Mint mondta, a válás óta nincsen senkije, jelenleg a gyermekének és a munkájának szenteli az életét.
- Durván kiborult Cate Blanchett a mesterséges intelligencia miatt: "mélységesen aggódom" Cate Blanchett "mélységesen aggódik” a mesterséges intelligencia (AI) hatása miatt.