Mint azt a naphire.hu is megírta, pénteken este 6-tól a Hősök terén tüntetés szerveződik a K. Endrének adott kegyelmi ügy miatt. Arról is beszámoltunk, hogy Pottyondy Edina ma reggel a Facebook-oldalán tudatta, hogy már több mint 100 híresség állt a tüntetés mellé, és név szerint felsorolta azokat a sztárokat, akik mellettük állnak. Köztük volt Curtis is, aki azonban most cáfolta, hogy a nevét adta volna bármilyen szerveződő megmozduláshoz.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/curtis-jpg.inbox800x450.jpg)
A rapper az Instagram-oldalán tett közzé egy bejegyzést, melyben azt írja, a pedofília minden formáját elutasítja, azt is, ha a gyerekeket politikai célra akarják felhasználni, azonban nem adja a nevét semmilyen megmozduláshoz, tüntetéshez vagy politikai állásfoglaláshoz. Ugyanakkor ezután is kiáll a gyermekek védelme mellett.
"A pedofília minden formáját elutasítom, és azt is , ha a gyerekeket politikai célra akarják felhasználni. Nem adom a nevem semmi, ezzel a céllal szerveződő megmozduláshoz, tüntetéshez, politikai állásfoglaláshoz. Ahogyan eddig, így ezután is kiállok a gyermekek védelme mellett. Nem írtam alá semmit, és nem csatlakoztam semmilyen csoportosuláshoz. Arra kérek mindenkit, hogy ne éljen vissza a nevemmel, semmilyen fórumon
- jelentette ki Curtis.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.